Kövess minket

Zene

A Spotify kimatekozta, hogy Eminem „Till I Collapse” című száma minden idők legtöbbet hallgatott gyúros zenéje

2018-ban viszont Drake (ki más) vitte a prímet.

Megosztva

Forrás:

Érdekes kimutatást tett közzé a Spotify tegnap, mely szerint a streaming platformon található 43,5 millió gyúrós válogatás legtöbbet pörgetett száma Drake-től a God’s Plan volt 2018-ban. Bármekkora is a hype a kanadai rapper körül, az eredmény valahol mégis meglepetés, hiszen az ezt megelőző három évben rendre Eminem és (a 2011-ben elhunyt) Nate Dogg közöse, a Till I Collapse volt a világ konditermeinek kedvence. Tavaly azonban „csak” a harmadik lett, ezzel egyidejűleg pedig minden idők legnépszerűbb edzés közben hallgatott zenéjévé avanzsált. Ebben a „kategóriában” egyébként ő, illetve Kanye West az abszolút egyeduralkodó; az első négy helyen két-két számmal osztozkodva.

A valaha legtöbbet hallgatott gyúrós zenék listája így fest:

1. Till I Collapse – Eminem ft. Nate Dogg

2. Lose Yourself – Eminem

3. Stronger – Kanye West

4. POWER – Kanye West

5. Can’t Hold Us – Macklemore & Ryan Lewis f. Ray Dalton

Nem feledkezhetünk meg Cardi B-ről sem, ő lett ugyanis a második a 2018-as listán – szintén megelőzve Eminemet -, az I Like it című trekkel.

És íme, a 2018-as top 5:

1. God’s Plan – Drake

2. I Like It – Cardi B ft. J Balvin & Bad Bunny

3. Till I Collapse – Eminem f. Nate Dogg

4. Nice For What – Drake

5. One Kiss – Dua Lipa

Természetesen az összes lejátszást figyelembe véve jöttek ki ezeke az adatok, ha azonban nemekre bontjuk, teljesen más képet mutat a sor. A nőknél tudniilik Mark Ronson és Bruno Mars, Uptown Funk-ja bizonyult a leghatékonyabb motivátornak a súlyok emelgetése közben.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés