Kövess minket

Bulvár

A tojásdobáló Justin Bieber letudta a közmunkát!

Nincs többé próbaidőn Justin Bieber amerikai popénekes, miután elvégezte azt a 40 órányi közmunkát egy hajléktalanszállón, amelyet egyik szomszédja házának tojással való megdobálásáért szabtak ki rá.

Megosztva

GettyImages 494723712
Fotó: Getty / Europress

Az ügy hétfői meghallgatásán a vandalizmus miatt elmarasztalt kanadai popénekes ügyvédje bizonyítékot mutatott be arról, hogy védence ledolgozta a bíróság által meghatározott mennyiségű munkát, ezzel teljesítette az ügyben kiszabott ítélet utolsó pontját is.

A bíróságon bemutatott jelentés szerint a hajléktalanszálló programigazgatója megdicsérte a tinisztárt, amiért az hajlandó volt „bepiszkolni a kezét” a karbantartási és takarítási munkákkal.

A 21 éves énekest a közmunka mellett mintegy 80 ezer dollár (23 millió forint) kártérítés megfizetésére kötelezték, valamint egy indulatkezelő tanácsadáson is részt kellett vennie. A kiszabott közmunka elvégzését hátráltatta az énekes bokasérülése.

Justin Biebert egykori szomszédjai, Jeff és Suzanne Schwartz perelték be, amiért a sztár 2014 januárjában tojásdobálással rongálta meg otthonukat. Idén újabb keresetet adtak be ellene, amely szerint a híresség gondatlan autóvezetéssel tartotta rettegésben családjukat és egy alkalommal arcon is köpte a férfit.

Justin Bieber azóta elköltözött a kaliforniai lakóparkból. A hétfői meghallgatáson nem jelent meg.

(MTI nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés