A $uicideboy$ a budapesti koncertjén megmutatta, hogy a kultuszuk máig él

Mikor 2014-ben megalakult a $uicideboy$, a két New Orleans-i uncsitesó, Ruby da Cherry és $crim paktumot kötöttek, hogy ha harminc éves korukig nem futnak be a zenéjükkel, kiloccsantják az agyukat. Ezt a kis anekdotát azóta nem a gyászoló családtagjaik, hanem ők maguk mesélik újra és újra el, legalábbis azon ritka pillanatokban, mikor interjút adnak, ami bizonyítja: befutottak. A sikert viszont nem a szokásos mainstream útvonalakon érték el, helyette alulról építkeztek, sosem engedtek a kemény munkatempóból, és maguk mögé gyűjtöttek egy lojális és kitartó rajongói bázist. A duó az underground hiphop egyik bajnokává lépett elő, csütörtöki budapesti koncertjükön pedig ezt a címet jöttek megvédeni, megnéztük, hogy mennyire sikeresen.

Ha a $uicideboy$ tagjai 10-15 évvel korábban születnek és ezáltal hamarabb állnak össze, szinte biztos, hogy egy metalcore vagy trash metal bandát alapítottak volna (ha 20, akkor meg nu-metált). Agyontetovált, fehér, munkásosztálybeli kölykök, akik drogproblémákkal és mély depresszióval küzdenek? A ChatGPT sem tudna jobb biográfiát kitalálni egy agóniával teli rockzenésznek. A páros viszont ehelyett inkább a körülöttük zajló déli hiphop folyamatokból, vagy ahogy anno hívták, a dirty south-ból inspirálódott, különösen $crim, aki mega Lil Wayne fan volt a korai években. Ruby eközben az előbb említett rock dühöt is becsatornázta a projektbe, hisz elsőként punk bandában próbálta ki magát, még mielőtt kellő önbizalma lett volna a rappeléshez. A $uicideboy$ viszont több volt, mint egy újabb dirty south duó, a beateket ők maguk készítették, tették mindezt részben ópiátfüggősségben, részben szorongásos depresszióban. Ez hozta magával a borongós hangulatot, amihez társult egy kis light okkultizmus, és darkos temetőbe járkálás, plusz biztosak lehetünk benne, hogy mikor épp nem melóztak vagy rottyon voltak, horrorfilm maratonokat tartottak. A páros tehát külsőleg lehet, hogy a terem hátsó részében ülő, fekete kapucnis pulcsit viselő srácra hasonlított, akiről mindenki azt suttogja, hogy vagdossa magát, de valóban komoly problémákat adtak ki magukból a zenéiken keresztül, vagy ahogy ők fogalmaztak, több volt ez mint sima “edgy” pózerkedés, még úgyis, hogy a karrierjük elején tudatosan feszítették a határokat a dalszövegekkel. A SoundCloud érát kihasználva méretes underground követőbázist építettek ki, tudott azonosulni a zenéjükkel a szellemidéző gót lány, a zazaista deszkás srác, és persze azok a rap fanok is, akik valami alternatívra vágytak a tipikus hustle, pénz, csajok tematikán túl. Utóbbira volt bőven igény, ne feledjük, hogy velük párhuzamosan indult be az emo-rap hullám is. A $uicideboy$ viszont nem csak egy múló trend volt, munkamoráljuk figyelemre méltó, több mint negyven projekt, számtalan kollab lemez, három nagylemez, saját kiadó, mindezt úgy, hogy a hangzásuk nem változott az elmúlt nyolc évben szignifikánsan, ugyanazt a sötétebb tónusú és déli hatásokkal tűzdelt cloud rappet kapjuk a tavaly megjelent nagylemezükön, mint a korábbi projekteken, maximum a hangsúlyok helyeződnek mindig épp máshova. Vélhetően ez a következetesség is hozzájárult ahhoz, hogy a “fell off” és a “$uicideboy$” máig nem szokott egy mondatban szerepelni. Zenéjük zsigeri mivoltából következne, hogy élőben inkább intim környezetben jön át, ahol izzadtan összezárva lehet crowsurfingelni, Budapesten elsőként például 2018-ban az akkori Dürer Kert nagytermében léptek fel teltház előtt, ami ezernél kevesebb embert jelentett. Öt év elteltével most egy sokkal nagyobb, papíron húszezer embert is elbíró csarnokba tértek vissza hazánkba, egy sokkal nagyobb show-val.

Csütörtök este FTP pulcsikat, HUF pólókat, G59 merch-öket, metálos és alt-rockos bandapólókat lehetett szpottolni a Kálvintól a Népligetig: a frissen felújított és átadott hármas metró aluljáróiban könnyű volt detektálni ki halad az óriási befogadóképességű Dome-ba, ahol kényelmes félház lett (a lelátó viszont kiábrándító módon maximum negyedéig telt), olyan fanokkal, akik úgy tűnt, valóban elkötelezett rajongásból érkeztek a helyszínre. Az átlagéletkor valahol a 18 és 25 közti határvonalon volt meghúzható, sok sok külföldivel megtoldva.

$crim és Ruby magukkal hozták kiadójuk, a G59 tagjait, Germ-öt, Shakewellt (utóbbiakkal épp nemrég, ’22-ben és ’23-ban dobtak ki kollab projekteket) és Chettát. A label-ön kívüli érkező Ski Mask The Slump God volt, megállapítható, hogy ő az, akire a $B után a leginkább kíváncsiak voltak. Érdekes felállás: ha végignézünk a neveken, egyedül talán egyikük sem töltené meg az Akváriumot sem, közösen viszont remek pakként funkcionál a csapat, ami jól visszaadja a G59-esszenciát.

A dj-jük DJ Scheme volt, aki tudta hogy kell hype-ot csinálni, és szüntelenül hergelte a tömeget, általában sikerrel, a Slump God előtt holtidőben viszont elhangzott már pár unalomból kitörő „ria, ria, Hungária” (?!), illetve több csapat is telóját a magasba emelve játszott Subway Surföt vagy farmszimulátort. Ennek ellenére Germ, Chetta és Shakewell szettje alatt is hálásan és odaadóan pogózott a tömeg, a főműsor viszont egyértelműen a sokáig késleltetett, kicsit rövidre vágott Ski etappal vette kezdetét.

A rapper – akinek Soundos szettjéről itt írtuk még jó pár éve, és aki akkoriban az egyik fotónkat is kiposztolta onnan – a trapelőadós sémát hozta: zenéit alájátszották, ezekre rárappelt és rákiabált kihagyásosan ugyan, de néha több energiát vártam volna, tekintve, hogy egy olyan MC-ről van szó, aki technikásan és jól tud flow-kat váltogatni és meglepő gyorsasággal szövegelni. Készülő új lemezéről lejátszottak egy Trippe Redd feat rage trap dalt is, amin érezhető Playboi Carti és az Opium kiadó hatása, a kivitelezés ettől még némileg laposra sikerült.

Ski megemlékezett Juice WRLD-ről, illetve egykori legközelebbi barátjáról, XXXTentacionról is, akinek a gyilkosairól épp az elmúlt héten mondta ki a bíróság, hogy bűnösök – a gesztus ennek tudatában volt igazán „szép” és mondhatni megnyugvást hozó azután, hogy pont került a hidegvérrel elkövetett rablásos gyilkossági ügy végére. Slump God után félig-meddig kiürült a Dome, jött a cigi és pihi kör, eltelt 20 perc, és mire visszaértünk, pontosan kezdett a $uicideboy$ egy bomba stage designnal maguk mögött, aminek része volt egy óriási G95-os bandanás szürke koponya és egy kerítés és/vagy börtönrács-szerű építmény is, amin vizuálok futottak.

Kezdetben meglepett, hogy Ski-hez képest a szuicid unokatesók kicsit hamisan szóltak, de hát ezzel jár, ha valaki nem csak kiegészítőnek használja a mikrofont, hibátlan kontrasztot képeztek viszont Ruby-nak a metálos hörgései, amik kristálytisztán csendültek fel és kiváló hardcore ízt adtak a performansznak. Ahogy a duó közt működő príma kémia is emelte a kúl faktort: a rapperek egymásnak válaszolgattak, kommunikáltak, a jelenlétük pedig átütőbbnek mutatkozott Slump God után. Mi több, óriási körültekintéssel és jófejséggel óvatosságra intettek mindenkit az átlagban igen nagy hullámokat verő, néha viszont lehaló pogóban, illetve utasítottak, hogyha valaki elesik, álljanak meg, segítsék fel, és csak ezután folytatódjon a roham. A sors fintora, hogy egy ponton tűzveszélyt jelzett ki a fenti kivetítő, ez végül ugyan elhárult, de jó viccalap volt arra, hogy milyen fire a buli, lol.

„Magyar gathering of the juggalos” – mondta a kollégám mellettem, és igaza volt: kedvenceim a körülöttem álló $crim és Ruby lookalike formák voltak Wishes kiadásban, utóbbinak az arcán egy szemernyi érzelmet sem véltem felfedezni, pedig kijutott érzelmekből, főleg a finálé alatt: a szuicid hajlamokról, szorongásról, mélydepresszióról, érvágásról és kőkemény droghasználatról dalokat író duó az elmúlt években a józanság útjára lépett, és hosszas terápia alatt gyógyultak, ez pedig látszik is rajtuk, a lehető legjobb értelemben. Érdekes volt látni, hogy alapvetően underground előadók mit kezdenek egy inkább nagy sztárokra tervezett térrel, a válasz pedig vélhetően az, hogy ha már ezen kell gondolkodniuk, akkor az már rég rossz. A páros úgy csapta végig a koncertet, ahogy egy 50 fős bulit is megmozgatnak, szimplán őszintén és szívből.

A zárlatban a közönséghez szóltak, elmondták, hogy segítséget kérni nem hogy nem gyengeség, hanem a legfontosabb dolog, ha bajban vagy, és biztosítottak mindenkit arról, aki a tömegben bármiféle problémával vagy addikcióval küzd, hogy velük vannak – ekkor láttam könnycseppeket csordulni a bal és jobbomon egyaránt. Tényleg pozitív, hogy az általuk átélt, trackekbe ültetett élmények után mindez nem üres fecsegésként hatott, mint sok más előadónál.

A $uicideboy$ hozta a papírformát, és amit kell, megtették a tőlük telhetőt, és ami ennek a letudós, hamar lezavarós élő szettekre szakosodott műfajnak a csúcsa lehet. Egy niché műfaj felfutásakor robbantak, ami miatt azt hinné az ember, hogy a kultuszuk megkopik, ehhez képest nagyon szép eredmény, hogy felére rakták az dome-ot, mégis, úgy mentem haza, mintha nem egy cult horrorról, hanem egy élvezetes, a blockbusterek sorából kiemelkedő, de kevésbé maradandó kalandfilmről és/vagy vígjátékról sétáltam volna ki, ami ül, működik, de talán egy leheletnyivel kevesebb ideig marad veled.

Szerzők: Kersner Máté & Szaghmeiszter Máté