Kövess minket

Sziget

A$AP Rocky idén sincs a Szigeten, de rapből azért nem lesz hiány

Megosztva

A Sziget idei hiphop- és R&B-felhozatala a világ különböző pontjairól érkeznek és teljesen más irányból közelítenek a műfajhoz. A brit grime-tól és a berlini rave-raptől az ír undergroundon és a svéd jungle-rapen át egészen az amerikai crossover előadókig elég széles a merítés. Összeszedtük, kiket érdemes keresni, ha idén a rap felől közelítenéd meg a fesztivált.

SKEPTA

Skepta úgy érkezik a Szigetre, hogy közben lassan két évtizede alakítja azt, amit ma brit rapként ismerünk. A 2007-es Greatest Hits még a grime aranykorának egyik fontos dokumentuma, a Konnichiwa pedig 2016-ban már Grammyt is nyert, miközben a Shutdown és a „Man” a műfaj stadionméretű pillanatai lettek. Azóta Skepta nem ragadt bele a grime-ba, dolgozott többek között A$AP Rockyval, Travis Scott-tal és Beyoncéval, nemrég pedig Playboi Carti új albumán is feltűnt, miközben saját kiadóján, a Boy Better Know-on keresztül is komoly hatással volt a brit színtérre. A koncert egyik érdekessége éppen az lehet, hogy egy olyan előadót látunk, aki az underground londoni klubok világából jutott el a globális popkultúráig, anélkül, hogy teljesen levetkőzte volna az eredeti hangzását. Aki egyetlen show-ra menne a Szigeten, annak elég erős jelölt.

Mikor: augusztus 14. péntek
Hánykor: 19:15
Hol: Nagyszínpad

Ashnikko

Ashnikko zenéjében nagyjából minden megtalálható, amitől egy popelőadó képes teljesen kifordítani a műfaj saját szabályait: rap, trap, punk, nu-metal, hyperpop és a 2000-es évek csajos popzenéje. A 2021-es DEMIDEVIL volt az a pont, ahol igazán összeállt ez a sajátos világ, a Daisy és a Slumber Party pedig megmutatta, hogyan lehet a TikTok-korszakban úgy slágert írni, hogy közben maradjon benne valami betegesen túlzó és kiszámíthatatlan. A WEEDKILLER már egy komplett dystopikus fantasy-univerzumot épített köré, miközben Ashnikko a női dühöt, szexualitást és önfelszabadítást szándékosan eltúlzott, groteszk formában rakta bele a dalaiba. Azóta sem hagyta el ezt a világot: 2025-ben megjelent a Smoochies, 2026-ban pedig új zenékkel tért vissza. Aki inkább egy elborult pop-rap produkcióra vágyik, annak tökéletes.

Mikor: augusztus 12. szerda
Hánykor: 23:45
Hol: Revolut Stage

Loyle Carner

Loyle Carner azok közé a rapperek közé tartozik, akiknek a zenéjében a részletek ütnek igazán: család, gyász, apaság, identitás, szorongás, de lightosabb dolgok, például a főzés is visszatérő téma. A 2017-es Yesterday’s Gone Mercury Prize-jelölést hozott neki, a hugo pedig már jóval személyesebben nyúlt a fekete brit identitás és az apjával való kapcsolat kérdéséhez. A 2025-ös hopefully! újabb fordulat: a korábbi jazzes, soul-os hiphop helyett visszafogottabb, gitárosabb hangzásban beszél arról, milyen apának lenni, miközben egyre többet énekel is a rap mellett. Carner ráadásul sosem a klasszikus UK rap-klisékből építkezett, sokkal inkább egyfajta érzékeny, jazzes, spoken wordhöz közelítő vonalat vitt saját sikerre. Délutáni sávban el lehet bólogatni egy jó fröccs mellett.

Mikor: augusztus 13. csütörtök
Hánykor: 17:30
Hol: Nagyszínpad

Ski Aggu

Ski Aggu a német rap egyik legérdekesebb jelensége, úgy lett az egyik legnagyobb sztár, hogy közben látványosan nem akart úgy kinézni vagy viselkedni, mint egy klasszikus rapper. A védjegyévé vált símaszk, a berlini after-kultúra és a 80-as–90-es évekbeli német pop, techno és rap összegyúrása olyan karaktert adott neki, amit nehéz összekeverni bárki mással. A 2023-as Friesenjung Joost Kleinnal és Otto Waalkesszel nemcsak Németországban és Ausztriában lett listavezető, hanem Aggut egy pillanat alatt nemzetközi közönséghez is eljuttatta. Azóta két egymást követő német listavezető albummal (Denk mal drüber nach…, Wilmersdorfs Kind) bizonyította, hogy a siker nem egyetlen virális számra épült. Aki a rap és a rave közötti határterületet keresi a Szigeten, Aggu koncertje perfekt választás.

Mikor: augusztus 14. péntek
Hánykor: 21:45
Hol: Revolut Stage

Ikkimel

Ikkimel gyakorlatilag női Ski Aggu. A német rap egyik legszándékosabban provokatív új figurája, aki a „porno-rap” címkéből gyakorlatilag teljes esztétikát épített magának. Szex, drogok, partik és direkt alpári szövegek jelennek meg nála, de a lényeg nem pusztán a polgárpukkasztás: a férfiak által dominált rapkultúra szerepeit fordítja ki, miközben szándékosan túlrajzolt, hiper-szexuális karakterként jelenik meg. A 2023-as Aszendent Bitch után a Keta und Krawall hozta meg számára az első nagyobb áttörést, majd a 2025-ös debütáló albuma, a Fotze már a német albumlistán is a top 10-be került. Hangzásában a rap mellett az elektronikus klubzene is megjelenik, tehát ő is vérbeli berlini vibeokat ad.

Mikor: augusztus 12. szerda
Hánykor: 23:10
Hol: The Buzz

Curtisy

Ne tévesszen meg a név: az ír Curtisynek semmi köze a magyar Curtishez. azon kívül, hogy mindketten rappelnek. Curtisy, polgári nevén Gavin Curtis, Dublin Tallaght negyedéből érkezik, és egészen szokatlan úton jutott el az ír rap egyik legígéretesebb új hangjáig: a pandémia alatt kezdett zenélni, előtte két évig egy benzinkúton dolgozott. Debütáló lemeze, a What Was the Question? a depressziótól és függőségtől a munkásosztálybeli háttérig olyan témákat vesz elő, amelyekben nincs sok póz vagy rapperszerep, inkább kellemetlenül őszinte önvizsgálat. 2025-ben a Beauty in the Beast mixtape-pel folytatta ezt a vonalat, miközben olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Kojaque és Ahmed With Love. Aki egy jót bólogatna egy kis őszinte OG cuccra, annak irány a dropYard ma.

Mikor: augusztus 11. kedd
Hánykor: 20:00
Hol: VISA Live x dropYard

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook