Kövess minket

Hiphop

A$AP Rocky koncert közben tette helyre az erőszakoskodó A$AP Bari-t

Megtörte hallgatását az A$AP Mob legismertebb tagja.

Megosztva

Forrás:

A$AP Rocky nagyon nem örülhet neki, hogy barátja és kollégája A$AP Bari szabadidejét szexuális zaklatással tölti, ahelyett, hogy mondjuk piknikezne, vagy belekezdene egy új sorozatba. Mint ismeretes Bari-ról előző hét csütörtökön előkerült egy videó, ahol egy hotelszobában próbál az asszisztensével egy ágyban lévő nőből „szexuális szolgáltatásokat” kicsikarni, azzal a mindig sikeres módszerrel, hogy nyaggatja, megpróbálja lehúzni róla a takarót és a fenekére csap, hisz ezt a nők híresen meg szokták hálálni. A felháborodás elég nagy volt, a hír pedig eljutott a Bari által kezelt VLONE ruhamárkával együttműködő Nike-hoz is, akik azonnal felmondták a korábban lefektetett együttműködésüket.

Mindezek ellenére az A$AP Mob tagjai csöndben voltak, legalábbis mostanáig. A hallgatást A$AP Rocky törte meg, méghozzá egy élő show keretein belül. Rocky az Agenda Fesztiválon lépett fel Tyler vendégeként. Mikor a  „Telephone Calls” című, Tyler, The Creatorral közös számhoz értek, Rocky lecserélte a „Telephone calls from Young Carti said it’s lit” sor végét arra, hogy „Young Lord A$AP Bari he a bitch„, tehát gyakorlatilag le kis köcsögözte Bari-t. 

[vembed youtube=”iAWy1xkM-FQ” ]Bari amúgy pár napja már megpróbálta csillapítani a kedélyeket, közleményt adott ki Twitteren, ahol azt írta, hogy a „félrevezető” videót nem ő rakta ki a netre, cáfolta, hogy bármilyen jogi következménye lenne a dolognak és amúgy is megbeszélték ők ezt a lánnyal felnőtt módjára, sőt továbbra is barátok maradnak. Végén kiemelte, hogy őt erős nők nevelték, akik megtanították arra, hogy mindenkivel tisztelettel bánjon, ezért ő is csalódott saját magában, és mélyen elgondolkodik az eseten. Úgy tűnik Rocky is ugyanazt gondolta erről a közleményről, mint mi: „aha hát persze…„.

(HS)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés