Kövess minket

Aztaa

A$AP Rocky: „Rihanna életem szerelme”

Megosztva

A$AP Rocky pózol a GQ Magazin legújabb számának címlapján, a rapper pedig egy hosszabb interjút is adott a lapnak, melyben többek közt érinti a Rihannával való, elég titkolózó kapcsolatát is.

Ő életem szerelme” – mondja Rocky a lapnak, majd úgy folytatja, hogy RiRi az ő „úrnője”. A rapper, akire a GQ csak úgy hivatkozik, mint a „világ legszebb férfija”, elmondta, hogy kapcsolatban lenni, pláne egy ilyen boldog kapcsolatban, amilyen az övék is, sokkal jobb, mint az alternatíva, a szingliség.

Ő felér millió másik nővel együttvéve…úgy érzem, mikor elérkezik a pillanat, tudod. Ő az igazi” – tette hozzá.

Forrás: GQ

A páros évek óta barátok, és habár a pletykák szerint többször összegabalyodtak már, a nagy szerelem pillanata fél éve következett be, azóta elválaszhatatlanok, és a karácsonyt is együtt töltötték Rihanna szülőhazájában.

Rocky elmondása szerint a nagy pandémiás világleállás közepén, 2020 nyarán egy nyugodt buszos utazásra mentek Rihannával, itt egy „kis” LSD és fű hatására jobban megismerte önmagát, zenét írt és ruhákat tervezett. A következő, negyedik nagylemeze, mely az „All Smiles” címet viseli már 90%-ban kész van, és „egyértelműen” Rihanna által inspirált projekt lesz, hogy ez pontosan mit jelent, az majd kiderül, de RiRi mindig meghallgatja a készülő zenéket és szívesen kommentálja is azokat. Rocky azt is elárulta, hogy az albumon szerepel majd a The Smiths énekese, Morrissey is, aki nem csak énekelni ugrott fel a projektre, de szöveget is írt és a produceri munkálatokban is részt vett. Eközben Rihanna „R9” lemezéről nincs semmi konkrét infó, de remélhetőleg mindkét projektet megkapjuk az évben.

Rocky bevallotta az interjú során, hogy épp be van tépve, majd elárulta, hogy Jimi Hendrix, Bob Marley, Michael Jackson, és Richard Pryor lennének az álom szmokipartnerei, utóbbit azért választotta, mert Pryor biztos meg tudná nevettetni.

A$AP beszélt a svédországi ügyéről is, mikor verekedésbe keveredett egy társasággal, akik zaklatták őt és a haverjait. Elmondása szerint egy egyszemélyes zárkában töltött egy hónapot, amit csak 1-1 órás sétára hagyhatott el. A nagy melegben nem bírt aludni, ezért bekapcsolt TV mellett duruzsoló svéd adások mellett próbálta nyugtatni magát. Azt cáfolta, hogy Trumpnak bármi köze lenne ahhoz, hogy végül elengedték, de azért megköszönte, hogy a volt elnök egyáltalán foglalkozott az ügyével.

A teljes interjút itt lehet elolvasni.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés