Kövess minket

Hiphop

Akkorát mentek egy házibuliban Young Nudy és 21 Savage zenéjére, hogy beszakadt a padló

Megosztva

Ha azt hitted, hogy voltál már olyan buliban, ahol úgy érezted, mindjárt kiszakítjátok a falat, mutatunk egyet, ahol ez szó szerint meg is történt.

Tavaly végzett amerikai egyetemisták a pandémia miatt sok helyen nem tudták megünnepelni, hogy végeztek a sulival, így 2021-re csúsztak búcsúztató bulik, melynek köszönhetően viszont durván felgyülemlett az emberekben az elfojtott energia. Történetünk szereplőinél ez hatványozottan igaz volt, szó szerint egyszerre robbantottak egy Airbnb-ben megtartott házibuliban, és akkorát zúztak, hogy beszakadt alattuk a padló.

A volt egyetemisták amúgy Young Nudy és 21 Savage utcahimnuszára, az „EA„-re ugráltak az atlantai lakásban, ahol 15 ezer dolláros, azaz több mint 5 millió forintos kárt okoztak a beszakított padlóval, és állítólag több ember meg is sérült.

A pénzt egy GoFundMe gyűjtésen próbálják meg összegereblyézni, de eddig mindösszesen 424 dollár jött össze, szóval ebből könnyen akár banki kölcsön is lehetne, szerencsére reménysugárként feltűnt az égen Young Nudy, aki a szövivőjén keresztül a Complex-nek megerősítette, hogy látta a videókat, és szeretne segíteni a dalára durván házibulizó társaságnak, hajlandó pénzzel beszállni a 15 ezer dolláros összegbe.

(Complex)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés