Kövess minket

Hiphop

Akon bevédte 6ix9ine-t, és kollab zenéket akar vele

Akon már konkrétan úgy hivatkozik a brooklyni rapperre, mint a „kis tesóm”.

Megosztva

Forrás:

Tavaly novemberben, mikor Tekashi 6ix9ine még börtönben volt, és nagyban várta a jövendőbeli tárgyalását, alig akadtak olyanok, akik kiálltak mellette. A rapper feldobta a bandatársait, és habár ő ezt nem árulásnak élte meg, hisz már korábban összetűzései voltak a New York-i gengszterekkel, a legtöbb rapper gyomra nem vette be a spicliskedést, ha más nem, az évtizedek alatt kialakult kimondatlan „utcai szabályok”-ra hivatkozva. Akon viszont nem tartozott közéjük, és most egy interjúban ismét kiállt 69 mellett.

Mindenkinek megvannak a saját okai, hogy mit miért tesz, ezért nem tudom elítélni, mivel nem tudom, hogy mi zajlik igazából a háttérben” – mondta Akon még télen, azóta pedig egy DJ Whoo Kid Instagram Live interjúban ismételte meg, nem hátrál ki 69 mögül.

[vembed youtube=”vVqvXFMsEkw” ]”El kellett döntenie mi a fontosabb számára, a bandacsaládja, vagy a saját jövője, és ilyenkor olyan döntést kell hoznod, ami számodra jó” – fejtegette Akon, miközben úgy hivatkozott a rapperre, mint „kis tesóm”, majd hozzátette, hogy 69 még nagyon fiatal, az ő generációja másképp gondolkodik a spicliskedésről, mint az idősebb generáció, sőt szerinte a brooklyni rapper nem is ismerte ezeket az utcai szabályokat. „Ha te vagy én köptünk volna, vége lenne a karrierünknek, de nála ez másképp lesz” – mondta Akon, és hozzárakta, hogy a bandatagok is hibásak, mivel vagy eleve nem kellett volna bevenniük 69-t az életkora miatt, vagy be kellett volna védeniük, mikor jött az FBI, hisz gyakorlatilag az ő zenei karrierjéből finanszírozták a bandát. 

DJ Whoo Kid rákérdezett, hogy akkor biztos meghallgatja majd 6ix9ine készülő új lemezét, mire Akon rávágta, hogy nem csak meghallgatja, de konkrétan rajta akar lenne a cumón.

„Ott leszek azon projekten. Sőt, fogom és mindjárt fel is hívom Tekashit, hogy mikor kollabolunk. Rajta akarok lenni. Az a lemez valószínűleg a legnagyobb bomba lesz idén, még akkor is ha nem bírod az embert. Le fogod tölteni, meg fogod hallgatni, ha más nem, kíváncsiságból” – elemezte.

6ix9ine a szerződése szerint két lemezen is dolgozik, egy angol és egy spanyol nyelvűn.

(Rap-Up)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés