Kövess minket

Bulvár

Alicia Keys elégedetlen kislány volt

Alicia Keys kislányként nem volt megelégedve önmagával. A világhírű énekesnő nem tartotta magát elég jónak, ezért nagyon sok aggállyal kellett szembenéznie.

Megosztva

Alicia Keys a népszerű Lena Dunham blogján nyilvánult meg arról, hogy milyen lelki sérelmek érték, mikor gyerek volt. Elmondta, hogy kisebbségi komplexusa már az általános iskolás évek alatt jelentkezett. Nagyon kellemetlenül érezte magát az iskola falain belül, mert osztálytársai haja miatt rendszeresen csúfolták. Annyira megalázónak érezte, hogy vagy összefogta haját, vagy takarta, ahogyan csak tudta. Ezekkel a lépésekkel fokozatosan haladt az önbecsülés elvesztésének irányába.

Ettől csak az volt rosszabb, amikor elkezdett zenélni. Még most is emlékszik a fogadtatásra, amit kapott. Határozott jelleme miatt sokan férfiasnak tartották. Azt gondolták róla, hogy leszbikus, és nőisnek kellene lennie. A sok gúnyolódást nem tudta elviselni, ezért kaméleonként olvadt be környezetébe. Pár évvel később rájött, hogy butaságot csinált. „Egy nő akkor szép, ha sovány, csábos és szexi. A szexi pedig meztelenséget jelent. Úgy éreztem, hogy az amilyen voltam, nem volt elég jó ennek a világnak.” – nyilatkozta az énekesnő, aki azt is hozzátette, hogy azokban az időkben smink nélkül soha nem indult el otthonról.

[vembed youtube=”rywUS-ohqeE” ]
Néhány szóban beszélt arról is, hogy nem rajongott a fotózásért. Amikor fotózták, akkor tele volt félelmekkel és gátlásokkal. Nem utolsósorban, arról is beszámolt, hogy ezt az időszakot meditációval sikerült átvészelnie. Mostanra realizálta azt is, hogy nem szabad annyira félnie: „Nem fogom rejtegetni arcomat, gondolataimat, álmaimat, sem félelmeit. Semmit.” – fűzte hozzá Alicia Keys.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés