Kövess minket

Aztaa

Amikor a pályán a szavak csatája is zajlik

Mikor szavakkal cselezel.

Megosztva

Forrás:

Ha valaha játszottál kosárlabdát vagy focit különböző játszótereken, grundokon vagy akár bajnokságban, biztosan hallottad már, hogy egy-egy ellenfél szavakkal próbál belemászni a másik fejébe. Van, hogy vicceskedve szólnak oda, de előfordult már olyan is, hogy egy mondat karrieket tört derékba.

Akit nem lehetett lelőlni – Gary Payton

A Kesztyű becenévvel ellátott Gary Payton minden idők egyik legjobb irányítója, aki védekezéséről híresült el, illetve arról, hogy a meccs első percétől az utolsóig be nem állt a szája. Karrierje akkor indult be az NBA-ben, mikor egy tét nélküli előszezon meccsen, a Michael Jordan vezette Chicago Bulls ellen játszott a Seattle SuperSonics. Payton azon a meccsen brillílozott, és nem bírta ki, hogy ne mondja oda Jordannak, mennyivel jobb is nála. A szívesség nem maradt el, mikor az alapszakaszban találkoztak, Jordan a meccs előtt odament Paytonhoz, hogy közölje, ne felejtette el, miket mondott, majd gyorsan dobott is 35 pontott az újonc irányítóról.

Innen csak felfele ívelt a Kesztyű karrierje, és a pályán nem lehetett lelőni, rengetegszer szólt be ellenfeleinek, felhozva azt, hogy közel sem olyan jók, mint ő. Egyszer Jamie Feick ellen eredt meg a nyelve és hozzávágta a nála 13 centivel magasabb centernek: “Haver, jövőre már a ligában sem leszel!”. Nem sokkal később Feick csapattársa ment oda Paytonhoz, hogy megmondja, teljesen megbántotta az érzéseit. Az eset után a center nem sok vizet zavart az NBA-ben.

Akkor szól, amikor kell – Draymond Green

A Golden State Warriors lassan dinasztia szintre emelkedik, a csapat egyik kulcsembere a védekező specialista Draymond Green is. Az első bajnoki gyűrűje óta mondhatni kinyílt a csipája, rengeteget dumál a pályán és azon kívül, de a legtöbbször meg is teszi a hatását. Egyik legemlékezetesebb odaszólása Paul Pierce felé irányult. A bostoni legenda még a 2016-17-es szezon előtt bejelentette, hogy utolsó szezonját kezdi meg, melyben nem is játszott túl sokat, csupán 11 percet átlagolt meccsenként. Draymond pedig kapott az alkalmon, a Clippers ellen nem volt rest a padon ülő Pierce-nek odaszólni: “Azt hiszed, olyan vagy mint Kobe? Téged nem szeretnek annyira!” – utalva az utolsó szezonját végig haknizó Kobe Bryantre, akire sokan úgy gondolnak, mint a legjobb kosaras valaha. Az eset hatalmas visszhangot kapott az amerikai sportsajtóban, míg Pierce a meccs után elismerte, ügyes odaszólás volt ez a Warriors játékosától.

[vembed youtube=”qdK7LJz_cV4″ ]A teljesítménye magáért beszél, de azért ő is odaszól néha – Larry Bird

Larry Bird nem az a szószátyár típus, mégis őt tartják az egyik legjobb trash talkernek a ligában. A Boston Celtics legendája szinte bárhonnan képes volt pontot szerezni, és ezt sokszor nyomatékosította is ellenfeleiben. A Pistons ellen egy időkérés alatt odament a Detroit edzőjéhez, hogy megkérdezze “Chuck, engem ki fog? Jobb, ha rám állítasz valakit, mielőtt 60 pontot szórok!” Bird ekkor 20 pontnál járt. Másik híres története Birdnek, mikor a Dallas ellen megállt a hárompontosvonalnál, pont az ellenfél kispadjánál és az ott ülőknek mondta el, mi fog történni: “Én pontosan itt fogom megkapni a labdát és következő hang, amit hallani fogtok, az a háló lesz, ahogy bedobom oda.” Pár másodperccel később Bird elsüllyesztett egy hárompontost. Onnan.

[vembed youtube=”9NIKK_OFvFY” ]Aki tönkretett egy karriert – Michael Jordan

Ha Michael Jordan nevét mondjuk, mindenki tudja, kiről van szó. A legendás Bulls, Space Jam, 6 bajnoki gyűrű, a valaha volt legjobb játékos. Jordan azonban szeretett dumálni is, a kemény szeretet híve volt. Meg nem erősített pletykák szerint a Washington Wizardsnál addig szövegelt a friss 1/1-es Kwame Brown-nak, míg az elsírta magát. Azonban a leghíresebb dumája a liga egyik legkisebb irányítója ellen irányult. A 160 centis Muggsy Boguesnál (igen, aki a Space Jam-ben is játszik) volt a labda másodpercekkel a vége előtt és a tét sem volt kicsi: ha bedobja, megnehezíti a Bulls dolgát és kiegyenlíti a párharcot. Jordan ezt nem akarta szó nélkül nézni és gyorsan oda is szólt ellenfelének: “Dobjad, te kibaszott törpe!”. Muggsy kihagyta a sorsdöntő dobást. Később edzője, Johnny Bach elmondta, hogy Bogues bevallotta neki: az a mondat teljesen tönkretette őt fejben. A számok is erről árulkodnak, ugyanis Muggsy három szezonon keresztül átlagolt 10 pont fölött, ezután a meccs után alig dobott 6 pontot karrierje hátralévő szakaszában.

[vembed youtube=”Ua-sEFWDQiA” ]A legdurvább beszólások – Kevin Garnett

Minnesota, Boston, Brooklyn. Mindhárom városban maradandót alkotott, és NBA szerte az egyik legkedveltebb játékos volt harcossága miatt. A 2004-es alapszakasz MVP azonban nem vetette meg a trash talk-ot, bár sokak elmondása szerint mindig átlépett egy határt. Bár csak pletyka, de elvileg Tim Duncant is sikerült felpiszkálnia, mikor anyák napján találkozott a Spurs és a Timberwolves. Duncan édesanyja 1990-ben hunyt el, egy nappal Tim 14. születésnapja előtt, így nem feltétlenül ünnepelte ezt a napot, aztán Garnett hozzáfordult és azt mondta: “Boldog anyák napját, te faszszopó!”. Ismétlem, ez csak pletyka. Viszont a következő esetre vannak bizonyítékok. 2010-ben az akkor már Celtics-es Garnett a Pistons ellen szólalt fel Charlie Villanueva-val szemben. Charlie-nak ritka betegsége miatt kihullott a haja és szemöldöke is, így Garnett csak ennyit mondott rá: “Úgy nézel ki, mint egy rákos beteg!”. Villanueva ezután Twittere írt, amire Garnett a következő közleményt adta ki:

Úgy gondolom, hogy itt félreértés történt. Sosem mondanék ilyet! Azt mondtam, hogy ő egy kártevő a csapatában és kártevője az egész ligának!”. Az amerikai sportsajtó sokat foglalkozott az esettel a következő napokban, de a verdikt elmaradt.

[vembed youtube=”wRBqxgVd9ss” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés