Kövess minket

Aztaa

Angol reggeli: elkészült a konzerves óriásbab, amitől még a Heinz is undorodik

Megosztva

Talán emlékszünk még az óriásbakancsot gyártó MSCHF másik óriás húzására, a decemberben általunk is bemutatott Big Fruit Loopra, ami egy darab, gigantikus és színes gabonapehely karika volt, úgy tervezve, hogy épp beleférjen a piros papagájos dobozába.

Mintha tőlük inspirálódott volna a kreatív hirdetések világában utazó két londoni barát, Tom Snell (25) és Dylan Hartigan (27), akik áprilisban a Heinz konzerves baked beans babjait összegyúrva megcsinálták minden babos toastot (a UK-gasztronómia gyűlölt és imádott agyszüleménye) fogyasztó brit állampolgár (rém?)álmát, az óriásbabot, ami épp ráfér egy szelet kenyérre. 

Forrás: Metro / PA

Talán nem a gigapehely volt az ötletkatalizátor, a páros elmondása szerint ugyanis már több mint két éve tervezgeti a forradalmi ötletet, egészen pontosan akkor fogalmazódott meg bennük, amikor még együtt jártak egyetemre, ahol a hatékony hirdetésekről tanultak. Mégis, meglehet, hogy a vicckampányairól híres MSCHF volt, ami megadta a végső motivációt, elmondásuk szerint ugyanis Tomék egy „álkampányt” csináltak, nem elég, hogy egy monstrummá masszírozták össze a sok babot, hanem még külön konzervdobozt is terveztek neki, amin nemes egyszerűséggel a következő áll: „Big Bean”, „It’s just a big bean.”

Forrás: Metro / PA

„Úgy éreztük, hogy az embereknek pontosan erre van szükségük.” – magyarázta Dylan. „Az angolok imádják a babot, szóval mit lehetne kezdeni ezzel? Hogy lehetne felturbózni? Akkorát kell csinálni, amekkorát csak bírunk – ezt tűnt a legegyértelműbb lépésnek.” A termetes babhoz két nagy Heinz konzervet használtak fel, ami kimondva talán nem is tűnik olyan soknak.

Dylan és Tom. Forrás: PA / Dailymail

A gyártási folyamat valahogy így történt:

A Big Bean óriásit ment Redditen, utána pedig tovább kezdett terjedni az internet egyéb bugyraiban. Twitteren például felkapta az 1.7 millió követőt számláló No Context Brits nevű profil, ami kontextus nélkül posztol szatirikusan tipikus brit jelenségeket, pont mint a gigabab. Innen aztán a Heinzhez is eljutott a hír, akik nem akadtak ki, és nem kezdtek el copyright ügyekre hivatkozni, helyette elborzadva annyi tört ki belőlük, hogy „Na ja…mára elég volt az internetből.” Igazuk lenne?

Forrás: Twitter

A Big Beanből mindössze egy konzerv készült, az sem eladásra. Mint Tom és Dylan mondták, mindez csupán tiszta funból jött létre. Éljen!

(Metro, Dailymail)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés