Kövess minket

Hiphop

Anya, hallgathatunk egy kis The Weeknd-et? Minek, hát van otthon magyar The Weeknd!

Megosztva

A napokban jelent meg BariLaci legújabb dala, az „Emlék„, amin Radics Gigi is vendégszerepel. Az énekest először 12 évesen ismerhette meg a hazai közönség az ‘Az ének iskolája‘ című TV2-s műsorban, azóta pedig rendre feltűnt különböző produkciókban. Ahogy szépen lassan adta ki a saját dalait, érezni lehetett, hogy az énekes egyértelműen inspirálódik egy bizonyos kanadai előadó által.

Itt van például a 2021-ben megjelent „Messzire mennék” című dal, ami ha vokáljában (még) nem is, de alapjában cseppet emlékeztet The Weeknd gigaslágerére, a „Blinding Lights„-ra.

Az idei megjelenéseivel viszont szintet lépett, hisz az áprilisban droppolt „Joker” már az első másodpercekben Abelt idézi, már akkor is, mikor még csak az első vokáldallamokat halljuk. A beat, a dallam, az éneken lévő effektek, és még a ad libek is „The Weekndesek”, és habár más szituációban belemagyarázás lenne, de ebben az esetben még talán azt sem erős kijelenteni, hogy a full fekete ruhás, keresztnyakláncos fit sem lehet véletlen.

Ezután érkezett a legújabb „Emlék” című dal a napokban, amelyre minden igaz a fentiek közül, de ha már lúd, legyen kövér és még a kislemez borítója is The Weeknd hatást ad. Az inspiráció annyira egyértelmű, hogy BariLaci TikTok oldalán is sok komment erről szól. „Replika Weeknd” – írta valaki. „Pesti Weeknd” – írta egy másik felhasználó.

Kicsit savanyú, de a miénk – ahogy szokták mondani.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés