Kövess minket

Aztaa

Ausztráliai friss levegőt árulna két vállalkozó Kínában

Az év biznisze lehet a kannázott levegő, szükség is lenne rá.

Megosztva

Kínában olyannyira szennyezet már a levegő, hogy az állampolgárok mindennapi létezést is nagyban befolyásolja. A nagyvárosokban, mint például Peking, az emberek már szinte ki sem tudnak mozdulni az otthonaikból, tartva a szmog káros hatásaitól.

Az idei évben, a főváros történetében először, a legmagasabb, narancssárga jelzés van érvényben, ami már az emberi egészségre is káros. A lakosok különböző praktikákkal igyekeznek védekezni a szmog okozta veszélyek ellen.

Két ausztrál vállalkozó egészen agyafúrt ötlettel állt elő a szennyezett levegő elleni küzdelemben. Kapaszkodjatok meg! Azt találták ki, hogy oxigént fognak palackozni, méghozzá Ausztráliában, és azt szeretnék Kínában értékesíteni. Cégüket egyszerűen Green and Clean Air-nek nevezik.

A levegőt az ország leghíresebb vidékein gyűjtik majd. Lesz olyan palack, melyet tengerparton töltenek meg, lesz olyan melyet a hegyekben és olyan is, amit Tasmániában. Sőt, némi eukaliptusz aromát, vagy tengeri szellőt is vegyítenek majd a levegővel.

A vállalkozás valószínűleg nagy sikernek örvend majd, már most hatalmas az érdeklődés Kínában, pedig egyelőre még be sem indult az üzlet. Egy adag ausztráliai levegő nagyjából 500 forintos egységáron kerül majd a boltokba, és egy nagyon egyszerű, arcra helyezhető műanyag maszkkal lehet nagyokat lélegezni belőle.

A gyártó szerint körülbelül 130 levegővételnyi oxigén fér el majd egy palackban. Ez azonban maximum fél órára elegendő mennyiség. Mi inkább ki sem számolnánk, hogy mennyi pénzt lehet keresni ezzel az ötlettel a világ legnépesebb országában.

Nem ez volt az első eset, mikor ravasz módon palackozott levegőt próbáltak rásózni a kínaiakra, hiszen egy kanadai cég tavaly, Vitality Air néven próbált betörni a még nem létező piacra. Ők a Sziklás-hegység kristálytiszta levegőjét próbálták árusítani több-kevesebb sikerrel.

(mashable.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés