Kövess minket

Bulvár

Az American Express beperelte 6ix9ine-t, mert a rapper kemény tartozást halmozott fel

Megosztva

Verés után most pert kapott a nyakába Tekashi 6ix9ine, akitől az American Express próbálja visszaszerezni a pénzét.

A Radar Online birtokába jutott bírósági papírok szerint a rapper 120 ezer dolláros, átszámítva közel 41,5 millió forintos hitelkártya-tartozást halmozott fel. Egy végrehajtónak sikerült is felkutatnia 6ix9ine-t a Delicias Cuban Bakery nevű kubai pékségben, miután kiszúrta a rapper kék Lamborghinijét.

Mint korábban írtuk, 69 a szigetországba utazott pihenni, miután megverték egy floridai edzőterembe, bár ezek után az sem kizárt, hogy inkább az American Express elől próbált elbújni. A három férfit, a 43 éves Rafael Medina Jr.-t, a 23 éves Octavious Medinát és a 25 éves Anthony Maldonadót, akik véresre verték 69-t, azóta letartóztatták. A rapper egy NBC-nek adott exkluzív interjúban nemrég úgy nyilatkozott a verésről, hogy gyávának tartja a támadókat, de közben nem tud rájuk haragudni, mert az utca törvényei szerint cselekedtek.

Nehéz volt végignéznem a videót, mert annyira váratlan volt. Gyáva dolog volt és opportunista. De ismétlem, nem vagyok dühös, mert tudom, hogy az utcán nincsenek szabályok. Nem lehet őket hibáztatni. Meglátták a lehetőséget, és éltek vele.” Azokhoz is szólt, akik úgy érezték, hogy a verés megrendezett volt, hogy így növelje az ismertségét. Szerinte nincs szüksége arra, hogy kamuból megtámadják, hogy aztán lemezeket adjon el. „Ennyire tehetséges vagyok” – mondta.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés