Kövess minket

Események

Az autós koncert lenne a koronavírus alatti bulizás megoldása?

Dániában autós koncertet tartottak, Németországban szintén kocsikban nyomták a rave bulit a partira kiéhezett tömegek.

Megosztva

Forrás:

Miután tegnap a magyar kormány bejelentette, semmilyen bulit nem lehet tartani augusztus 15-ig bezárólag, totálisan beoffolva ezzel a nyári fesztiválszezont, felmerül a kérdés: tényleg nem fogunk már 2020-ban buliba vagy koncertre menni? Ijesztőnek hangzik a felvetés, pedig az esetleges őszi második járványhullám csak még jobban bebetonozná ezt a sivár jövőképet, ahol mindenki otthon várja, hogy végre feltalálják a vakcinát. Nyugat-európai országokban most úgy tűnik, megpróbálnak alternatív megoldásokat adni a kialakult helyzetre, hogy ismét lehessen koncertre járni, miközben megőrizzük a saját biztonságunkat is, az ötlet rém egyszerű: az autós mozik mintájára kialakított autós koncertek és bulik.

Forrás: dr.dk

Dániában például egy bizonyos Mads Langer nevű énekes-dalszerző adott autós koncertet Aarhus város határában. A helyszínre érkező közönség így a járművük biztonságából figyelhették a zenészt, miközben autórádiójukból hallgathatták a koncertet. A helyszín korábban autós moziként üzemelt, de az autós koncert sikerérenek köszönhetően újabb koncerteseményeket terveznek a jövőben.

Forrás: dr.dk

Forrás: dr.dk

Szintén hasonló koncepcióra épült az a németországi rave, melyet Alsó-Szászországban hoztak össze a Grafschaft Bentheim klub szervezésében. Összesen 500 ember gyűlt össze a kijelölt placcon, ahol aztán mindenki a közösségi távolságtartás szabályait betartva a saját autójában bulizhatott. Ez lenne a bulizás jövője? 

[twitter]https://twitter.com/kyantewilson/status/1256275090519371776[/twitter](Stereogum, Blikk)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés