Kövess minket

Aztaa

Az AWS nevű metál-pop bandát küldjük az Eurovíziós Dalfesztiválra

Viszlát nyár című dalukkal nyertek.

Megosztva

Forrás: Youtube

Az AWS és a Viszlát nyár című szám nyerte A Dal 2018 című show-műsort szombaton Budapesten. A finalisták produkciói után a szakmai zsűri tagjai egyenként 4, 6, 8 és 10 pontot adtak az általuk legjobbnak tartott négy dalnak. Az így négyre szűkített mezőnyből Dánielfy Gergely, Király Viktor, a yesyes és az AWS száma közül a tévénézők választották ki a nyertest. A legtöbb szavazatot az AWS kapta, a Viszlát nyár lett “Magyarország legjobb dala”, és így az AWS képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és 12. között Lisszabonban.

A fiatalokból álló, korábban a nagyközönség előtt kevéssé ismert metálzenekar több mint tíz évvel ezelőtt alakult. A Viszlát nyár című dal zenéjét Kökényes Dániel és Brucker Bence gitáros, Schiszler Soma basszusgitáros és Veress Áron dobos szerezte, a szöveget az énekes Siklósi Örs írta. Az AWS eddig három lemezt készített, a Fata Morgana 2011-ben, az Égésföld 2014-ben, a Kint a vízből 2016-ban jelent meg. Szerepeltek már az MR2 Petőfi Rádió Akusztik című műsorában is. A zenekar turnézott együtt a Subscribe-bal, a Blind Myselffel és a Roaddal is.

A májusi Eurovíziós Dalfesztiválon 43 ország képviselője fog indulni, a magyar versenyző a május 10-i második elődöntőben lép színpadra.

[vembed youtube=”TcWC7XOBZIE” ](MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.