Kövess minket

Aztaa

Az egy dolog, hogy már régen is perverzek voltak az emberek, de hogy ennyire

A hét Instagramja: @oldbooklibrarian

Megosztva

Ha nagy naivan esetleg azt gondolnánk, hogy az ókorban és az elmúlt századokban nem voltak perverzek az emberek, nem volt prostitúció, nem volt túlságosan szabad és fesztelen a szexuális lét és annak ábrázolása, és a férfiak és a nők nem ismerték túlságosan a szeretkezés fortélyait, sőt, esetlegesen annak kellékeit, akkor igenis nagyot tévedünk.

Köztudott ugyanis, hogy bordélyházak már Pompeiben is voltak, az ókori Róma császári udvaraiban komoly szexmaratonokat rendeztek, melyeken úgy kufircoltak, mintha nem lenne holnap, Boccaccio karakterei szintén szabad nemi életet éltek, Nagy Katalinnak, a felvilágosult abszolutizmus egyik legjelesebb képviselőjének pedig legalább annyira jól ment a férfifalás, mint a központosítás. És akkor ott van még Szókratész, aki Platón állítása szerint fiatal fiúkkal hált, Sade márki, aki provence-i kastélyában rendezett bizarr orgiákat, Orléans-i Fülöp herceg, aki szintén előszeretettel tartott szexpartikat és Hermész, akinek az ókori Athénban általában hatalmas péniszt rajzoltak, ami korántsem volt meglepő, tekintve, hogy fallikus szimbólumokkal szinte bárhol lehetett találkozni, de legalább ilyen jól ment a sexart a Távol-Keleten is. 

Forrás: Instagram / @oldbooklibrarian

Ebből látható, hogy a régi korok emberei nem csak a hálószobájukban, hanem a galériáikban is szívesen foglalkoztak a szexualitással és ha tehették, vászonra vetették mocskos fantáziáikat, fétiseiket és elborult szexuális látomásaikat. Az elmúlt évszázadokban olyan, de olyan erősen tizennyolcpluszos grafikák, festmények és rajzok születtek, hogy azokon a mai szemlélő biztosan megszeppen egy pillanatra, egy @oldbooklibrarian nevű Instagram felhasználó pedig tesz róla, hogy soha se fogyjunk ki a szexművészeti kontentből és megismerhessük, hogy milyen elborult pornográf alkotások léteztek egykor.

A szóban forgó insta 2016. december 21-én indult, igaz, akkor még régi könyveket és rajzokat gyűjtő profilként funkcionált, majd az évek során szépen a bizarr módon pajzán művészeti alkotások lelőhelyévé vált. Mint a BuzzFeed említéséből kiderült, az oldalt egy Daniel keresztnevű srác csinálja, aki régi képeket posztol modern és közérthető képaláírásokkal, az “Ábrahám körülmetélése” című bibliai hátterű, 1350-es évekből származó festmény alatt – melyen Ábrahám épp késsel nyesi saját nemi szervét – például az áll: “Nem hiszem el, hogy ez nem vaj”. Ettől függetlenül vannak esetek, amikor a fotókon látottak túl sok magyarázatot sem érdemelnek, ilyenkor maximum a festmény címét, keletkezési idejét és alkotójának nevét tudhatjuk meg.

A profil egyébként nem kizárólagosan szexuális tartalmú képekre koncentrálódik, de ettől még a posztok 80-85%-át ezek teszik ki, a legtöbb követő valószínűsíthetően már így, ezek alapján ismerhette meg oldbooklibrarian „munkásságát”. Tekintve, hogy a profilon milyen vad kontent pörög, kész csoda, jobban mondva rejtély, hogy a felnőtt tartalmakra és a legapróbb testrészekre is extrán érzékeny Instagram eddig hogy nem tiltotta le Danielt. 
[instagram]B2lbu6znSZc[/instagram] 

Forrás: Instagram / @oldbooklibrarian

Forrás: Instagram / @oldbooklibrarian

Forrás: Instagram / @oldbooklibrarian

Forrás: Instagram / @oldbooklibrarian

Van itt szexábécé, 19. századi grafika a szifiliszről, paráználkodó szerzetesek és apácák, csápszex, ami láthatóan nem egy modern japán fétis, supathicc lovak, kávézgató majmok, orál patkánnyal és denevérrel, sétapálcás, cilinderes péniszek, makkok, amiken vaginák nőnek, nekrofília, sátándákó, amit kizárólag talicskával lehet szállítani mérete miatt, és sok más minden, ami által bizonyosságot nyer, hogy elborult szexuális fantáziák voltak, vannak és lesznek, függetlenül attól, hogy a céhek, sógunátusok és abszolút rendszerek, vagy épp a multik, a repülő autók és a parlamentáris demokráciák világában élünk.

Láthatjuk azt is, hogy a homoszexualitás és leszbikusság sem a sokak által ördöginek vizionált 21. századi „buzilobbi” műve, elég csak betekintenünk az Oszmán Birodalom ottomán orgiáktól hangos és nedves sátraiba, ahol láthatjuk, mit is csináltak a janicsárok két végvár elpusztítása közt. De Japán piroslámpás negyedeibe utazva a szerelmeskedő gésák kalandjait is szemügyre vehetjük, megtanulva, hogy mi is az a harigata, avagy a japán felcsatolhatós dildó, ami már az 1800-as évek legelején is létező játékszer volt (!).
[instagram]CBckwaUp2cr[/instagram][instagram]B_a50zjpW_w[/instagram][instagram]CAKOqXMpWcU[/instagram]

Az @oldbooklibrarian profil egyszerre edukál, szórakoztat és meghökkent, és sokszor legalább annyira informatív művészettörténeti szempontból, mint amennyire első látásra para – nem véletlen követi már több mint 270 ezer arthoe, nimfomániás és némi szépérzékkel rendelkező mémkedvelő.

A hét Instagramja sorozatunk korábbi cikkeit szexi rabfotókért és idióta rapper tweetekért itt és itt találjátok. –

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés