Kövess minket

Film

Az első fekete sakk nagymesterről készít sorozatot Nas

Megosztva

Nas összeállt 50 Cent „Power” sorozatának vezető producerével , Mark Cantonnal egy tévésorozathoz, amely Maurice Ashley, az első fekete nemzetközi sakknagymester életén és sikerein alapul.

A sorozathoz egy nyolc epizódból álló, New Yorkban játszódó első évadot terveznek, amely Ashley akadályokat áttörő útját mutatja be – tudta meg a Deadline.

Hálás vagyok, hogy részese lehetek Maurice Ashley hihetetlen életének filmvászonon való bemutatásának” – mondta Nas a projektről. „Az ő története a nagyságról szól, és kitartása továbbra is inspirálni fogja a gondolkodók következő generációját.” A Columbia Pictures korábbi elnöke, Canton még nyersebben fogalmazott: „Nem is lehetnénk izgatottabbak, hogy elkezdjük ezt a projektet„.

A jamaicai születésű és brooklyni nevelésű Ashley a sakkmesterek sorában emelkedett fel, és 1999-ben lett nagymester. Később megalapította a Harlemi Sakkközpontot. 2016-ban Ashely-t az Egyesült Államok Sakk Hírességek Csarnokába választották. A 2005-ös Chess for Success, valamint a hamarosan megjelenő Move by Move és The Life Changing Magic of Chess című könyvek szerzője.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés