Kövess minket

Aztaa

Az Etnát akarták filmezni közelről, nem volt jó ötlet

A szicíliai vulkánon a feltörő láva miatt tíz személy szenvedett könynebb sérülést – közölte az olasz katasztrófavédelem.

Megosztva

Az Etna február végén tört ki, és azóta szünet nélküli a lávafolyam a vulkán déli lejtőjén. Ennek látványát akarták közelről látni a turistacsoport tagjai, akik vezetővel kapaszkodtak fel 2700 méteres magasságig.

A közelükben folyó forró láva azonban a vulkáni hegyet takaró hóréteggel találkozott, és ennek hatása robbanásszerű volt. A lávatömeg apró és tüzes kövekre tört, amelyek minden irányba lövedékszerűen szétrepültek. Tíz személy sérült meg a fején és végtagjain, hetet kellett kórházba szállítani.  

A sérültek között volt Rebecca Morelle, a BBC brit televízió tudósítója, aki Twitter-fiókján számolt be a történtekről, hangsúlyozva, hogy ez az az élmény, amelyet reményei szerint soha többé nem él át. Operatőrének kabátját a lávakövek valósággal kilyukasztották és szétolvasztották.

Szakértők szerint az égő láva és a fagyos hó találkozásakor bekövetkező robbanás gyakori jelenség, de jobb nem a közelében lenni.

Ez volt az utóbbi több harminc év legsúlyosabb balesete. Utoljára 1979-ben a feltörő láva miatt kilenc személy veszítette életét és 23 megsebesült.

A heves kitörés miatt péntek reggelig korlátozták a közeli Catania város repülőtéri forgalmát. Az Etna működésétől függ, hogy pénteken tovább tart-e a korlátozás, amely miatt óránként csak öt járatot fogadnak.

Nyitókép: Wikipédia/By Pequod76

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés