Kövess minket

Hiphop

Az MTV ad 4 percet Kanye Westnek az idei díjátadójukon, és azt csinál vele amit akar

Mit fog tenni Ye?

Megosztva

Kanye West és az MTV díjátadók olyanok együtt, mint az az állandó szakító majd ismét összejövő pár a társaságodban: állandóan veszekednek, az egyik folyamatosan kínos helyzetbe hozza a másikat, de nem bírnak meglenni egymás nélkül, mert különben nem lenne miről beszélni a sörözések alkalmával.

Most úgy tűnik ezt a különleges kapcsolatot az MTV is felismerte, hisz azután, hogy Kanye 2009-ben felrohant a színpadra és kikapta Taylor Swift kezéből a mikrofont, csak azért, hogy kiemelje, hogy Beyoncé klipje sokkal jobb volt, vagy mikor tavaly egy díjátvétel után jelentette be, hogy indul a 2020-as választásokon, szóval ezek után most az MTV inkább csak úgy felajánlott 4 percet a műsoridőből a rapper javára. Szabad felhasználásra.

A vasárnap megrendezésre kerülő Video Music Awardson tehát 4 percnyi Ye performansz lesz, de egyelőre senki se tudja mit fog tenni, még maguk a szervezők sem. Lehet rappelni fog, lehet a világ megváltására kitűzött céljait fogja kifejteni, de az is lehet, hogy most fog kiderülni, hogy igazából nem is ember és a saját űrlény nyelvén próbál majd velünk kommunikálni. Bármi megtörténhet.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés