Kövess minket

Hiphop

Az összes oltás Eminem új, „Kamikaze” albumán

Shadyből hirtelen előjött a battle rapper és jobbra-balra osztja a pofonokat.

Megosztva

Forrás:

Mindenki nagy meglepetésére Eminem ma új albummal jelentkezett, és már a lemez címe előrevetíti a hangvételt, Shady kamikaze pilótaként szállt bele jó sok emberbe, nem törődve azzal, hogy ez mivel jár. A detroiti MC érezhetően bizonyítani akart, hogy az elmúlt 10 év csalódást okozó lemezei után azért mégsem puhult el annyira, amennyire azt sokan gondolják.

A 2000-es években nem csak az egyik leghíresebb rapperé nőtte ki magát, de a mainstream véráramba is kitörölhetetlenül bekerült, a karrierje tetőpontját jelképező The Eminem Show megjelenésekor pedig már nem csak a bőgatyás rapfanok, hanem azok anyukái és nagymamái is tudták, hogy ki az a Slim Shady, az már más kérdés, hogy éppenséggel milyen véleménnyel voltak róla és a provokatív szövegeiről. 2004-ben aztán jött a nagy törés, Eminem súlyos gyógyszerfüggőséggel küzdött, ami az Encore című lemezére is kihatott. Ezután el is tűnt 5 évre, majd bukdácsolós visszatéréssel megjelentette a „Relapse” című lemezét, amit még maga sem tart sokra. „A Relapse egy vicces album számomra, mivel vissza akartam térni a rappeléshez, miután leszoktam. 50-60 számot rögzítettünk ahhoz az albumhoz, és minden egyes új nótával egyre erősebbek lettek rajta az akcentusok, amiket használtam. Próbáltam minél jobban csűrni-csavarni a szavakat, hogy kijöjjenek a rímek, amik a fejembe voltak. Szóval ja, nem tudom mennyire érdemes többször meghallgatni azt a lemezt” – nyilatkozta tavaly decemberben. Ezt követte a Recovery, ahol Rihanna és P!nk kollabok voltak, Eminem láthatóan tisztában volt vele, hogy ő egy szupersztár és nem a raprajongóknak, hanem a széles közönségnek akart megfelelni, ez pedig sikeresnek bizonyult, sokkal több ment el belőle, mint a Relapse-ből. Rapsztárból viszont nem lehet arcvesztés nélkül popsztárt faragni, az OG rajongók a „régi Eminem”-et követelték, akármit is jelentsen az. Ezt azért Shady is érezte, ki is dobta a legendás The Marshall Mathers LP-jének a folytatását, részben tőkésítve a nosztalgiát, amit sok rajongó érez a 2000-es album iránt, részben pedig visszatérve az úgynevezett gyökerekhez, persze sokkal kevesebb horrorcore hangzással.

Ezután ismét nagyobb szünet következett, 4 évet kellett várni a Revival című korongra, mely totális bukásnak tekinthető. Ebből a lemezéből értékesítették a legkevesebbet, pedig olyan gigasztárok voltak rajta, mint Beyoncé, Ed Sheeran, vagy épp Alicia Keys. Kritikusok és rajongók egyaránt grimasszal válaszoltak a cumóra, hisz Eminem nem vette észre, hogy pár év alatt teljesen átrendeződött a zenei világ és most már nem a rapsztároknak kell a popsztárokhoz idomulniuk, hanem pont fordítva. A trap lett a mainstream zene hangzása (igen még a popzenéé is) és habár nem kell mindenkinek követnie ezt, de tisztában lenni vele azért érdemes, márpedig Eminem láthatóan nem volt ezzel tisztában, mert egyszerűen lesöpörte a Revivalt ért kritikákat. Így érkeztünk el a mai naphoz, mikor egy meglepetés lemezzel jelentkezett, rajta rengeteg oltással és egy keményebb, éhesebb Eminemmel. 

A Lil Rapperek

Habár hip-hop alapvetés a Lil név, manapság tényleg egyre több van belőle. Ezt Em is felhozza a „The Ringer” című kezdődalon, mikor Lil Pump és Lil Xan nevét dobja be, mint akik Lil Wayne-t másolják. „Mindenkire lőnöm kéne, válasszatok magatoknak nevet” – rappeli.

Machine Gun Kelly és Em lánya

MGK anno szexinek nevezte Eminem lányát, Hailie-t, ezért aztán ő is kap pár sort a “Not Alike” című dalon.

Joe Budden meg fog halni, ha nem kussol 

Budden a Slaughterhouse tagjaként a Shady Records szerződtetettje volt, de mostanában inkább a hiphop világot kommentáló médiamunkás szerepét tölti be a közéletben. Szerepelt a Complex magazin „Everyday Struggle” című beszélgetős műsorában, nemrég pedig a Diddy által birtokolt Revolt TV-hez igazolt, ahol szintén a véleményét fejti ki a szcénáról. Ez a vélemény viszont nagyon nem tetszik Eminemnek, aki azzal fenyegeti volt kollégáját a “Fall” című dalon, hogy hullazsákban végzi, ha nem fogja be a pofáját. Em azt is felhozza, hogy Budden egy nőverő.

DJ Akademiks

Akademiks az egyik leghíresebb hiphop pletykagép a neten, aki anno Buddennel együtt vitatkozott a már említett „Everyday Struggle” című beszélgetős műsorban. Em őt is betámadja, amiért szidta a Revival lemezt.

Migos és a mumble rapperek

A „Not Alike” című dalon Offset híres  “Bad and Boujee” flowját utánozza Em, ez persze nem egyértelmű oltás, lehet csak szimpla utalás. Az viszont biztosan oltás, hogy a „Fall” című dalon arról rappel, hogy a feltörekvők az egyik pillanatban JAY-Z-t oltják a következőben pedig már a Migost és Drake-et másolják. A „The Ringer”-en pedig kiemeli, hogy ha nem vagy Kendrick, vagy J. Cole, vagy Big Sean akkor véged, mert a detroiti MC eltipor. A „”Lucky You”-n pedig bohócoknak nevezi a mumble rappereket. 

A Grammy-díjátadó

Em szintén a „Fall” című dalon a nevezetes amerikai zenei díjátadót is szétszedi, akiket az előadók kiszipolyozásával gyanúsít, és persze arra is beszól, hogy a díjakat nem azok kapják, akiknek kellene.

Drake és a szellemírói

Ez elég forró topik még mindig, Eminem sem marad ki belőle. Kiemeli, hogy lehet, hogy sok a nézettsége Drake-nek, de még így is alatta van a rangsorban, a végére pedig bedobja, hogy ő legalább magának írja a sorait.

Lil Yachty

A kis tutajos talán a legfurább oltást kapja mind közül. Eminem elejti, hogy meg tudja érteni, ha valaki szereti Yachty-t, de ő sajna nem bírja. „Nem oltom, csak nem bírom„. Érdekes.

Tyler, The Creator

Végül itt van az oltás, melyet sokan nem tudnak hova tenni és sokan támadják is rendesen. Tyler azért érdemelte ki a Eminem figyelmét, mert a Revival vezető kislemezét egyszerűen leszarozta. Shady emiatt most gyakorlatilag lebuzizza a „Fall” című dalban. Az ODD Future alapító ugye korábban többször is tett arra utalásokat, hogy meleg vagy legalábbis biszexuális, de nála sose lehet tudni, hisz rengeteget trollkodik. Eminemet pedig korábban is támadták már homofóbiáért a szövegeiben, úgy tűnik erről még 2018-ban sem tud leszokni.

(Complex, Genius)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés