Kövess minket

Aztaa

Az UFC-be vágyik az egy karral bunyózó ketrecharcos, Nick Newell

Újabb csattanós válasz a kétkedőknek.

Megosztva

Forrás:

Veleszületett rendellenesség miatt nem fejlődött ki könyéktől lefelé Nick Newell bal karja, ám ez csöppet sem zavarja a 31 éves férfit abban, hogy ketrecharcosként verje agyba-főbe éppen aktuális ellenfeleit. A Connecticutban élő sportoló pénteken este, ‘majd két éves kihagyás után vállalt ismét bunyót Houston városában, és ha már ott volt az első menetben fojtással elintézte a brazil származású, Vicente Luque-t. Newell pályafutása során tizenöt mérkőzésen szerepelt eddig, ezekből mindössze egyet veszített el, az összes többit simán nyerte. Éppen ezért úgy gondolja, helye lenne az UFC mezőnyében is, hiszen az eredményei magukért beszélnek. Közvetlenül a pénteki összecsapás után mindennek hangot adott:

„Az élet nagyon kemény. Először jól megrág, majd egyszerűen kiköp. A világ egyik legjobb harcosa vagyok, az UFC-hez tartozom. Ilyen egyszerű. És ez végleges. Tizennégy kőkemény érvem van, miért bunyózhatnék ott. Az egyik legjobb vagyok, már tizennégy alkalommal bizonyítottam.” – mondta győzelmi mámorban úszva.

[vembed youtube=”8bRh7_EoZoc” ]Newell középiskolás korában kezdett versenyszerűen birkózni, bár az első edzés után hagyta volna az egészet a fenébe. Édesanyja azonban nem hagyta, így nem maradt más választása, folytatta a munkát. Ez volt élete legjobb döntése, hiszen több mint 300 győzelme volt már a tatamin, mikor kipróbálta magát a ketrecben. Eleinte nem volt könnyű dolga, na nem a bunyóval, hanem az ellenfelekkel. Nem akart ugyanis kiállni ellene senki fogyatékossága miatt. Végül 2011-ben összejött az első megmérettetés, melyet 71 másodperc alatt hozott le Denis Hernandez ellenében.

Hajrá!

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés