Keresés

  • Főoldal
  • Aztaaa!
  • 21 millió forintért kelt el egy árverésen Kurt Cobain egykor viselt kardigánja

21 millió forintért kelt el egy árverésen Kurt Cobain egykor viselt kardigánja

Kersner Máté- 2019.05.24. 17:32

Forrás: Page Six
Nem mindennapi aukciót rendezett a Julien’s Auctions május közepén a Times Square-en található Hard Rock Caféban. A kimondottan zenei tematikájú esemény a MUSIC Icons nevet kapta, ugyanis olyan híres zenészek egyes tárgyait lehetett megvásárolni rajta, mint Elvis Presley, Elton John, Prince, Lady Gaga, Beyoncé, Bob Dylan, Michael Jackson, vagy éppenséggel Kurt Cobain.

A Nirvana egykori frontemberének egyenesen két relikviája is az aukció középpontjába került:

az első egy kardigán volt, a második pedig nem más, mint egy papírtányér.

Természetesen mindkettő emléknek megvan a maga saját kis izgalmas és különleges története, ami megannyi fanatikus rajongót motivált az eszeveszett licitálásra.

A tányér valódi történelemi jelentőségű lelet, Kurt 29 évvel ezelőtt, azaz 1990-ben egy washingtoni koncertje előtt erről fogyasztotta pizzáját, majd miután végzett az evéssel, a rájuk váró fellépés setlistjét firkantotta rá filccel emlékeztetőül. A majd három évtizedes, kézírásos darabnak óriási sikere lett New Yorkban - habár előzetesen csak 2000 dollárt vártak érte, végül az eredetihez viszonyítva tízszeres áron, 22.4 ezer dollárért árverezték el, ez nagyjából olyan 6 és fél millió magyar forintot tesz ki.

2018 januárjában egy egész cikket szenteltünk a grunge-idol stílusának bemutatására, ugyanis Cobain már a saját korában is számos, csak a 2010-es években felfutó trendnek az előfutára lett. Legyen szó szakadt farmerekről, a Soundcloud rapperekkel azonosított clout goggles szemüvegekről, flannel ingekről, vagy csak úgy en bloc mindenféle fajta oversized darabról, a zenész bátran öltözködött, a ruhatárában különösen fontos helyet kaptak a lehordottnak tűnő, bő, kötött kardigánok, melyeket alkalomtól függetlenül rendszerint viselt. 

Forrás: Blubbermouth.net


Így lehet az is, hogy az öngyilkossága előtti utolsó képén/a Nirvana utolsó hivatalos fotózásán is egy hasonló jellegű rombuszmintás kardigán volt rajta, mely a napokban szintén a Julien's-féle aukción cserélt gazdát. A ház itt is bőven lebecsülte a vásárlók ajánlatait, és 20 ezer dollárra saccoltak, ehhez képest a nagy értékű göncöt végül 75 ezer dollárért, megközelítőleg 21 millió forintért vitték el. Hiába tűnik már így is épp elég horribilisnek az összeg, a rekord megdöntéséhez kevés, hiszen 2015-ben egy valódi megszállott nem kevesebb mint 137 500 dollárt adott az előadó egy zöld színű moher kardigánjáért.

A legtöbbet egyébként egy Universal Audio Console 610a-ért perkáltak ki, a Western Recorders Studióból származó hangtechnikai eszköz potom 370 ezer dollárt, avagy közel 108 millió forintot ért valakinek.

(Rockbook / Múlt-kor)

Hozzászólások