Kövess minket

Aztaa

A keményen füvezőknél komolyan megnövekedhet a pszichózis kockázata

Derült ki egy kutatásból.

Megosztva

Forrás:

Egy új nemzetközi kutatás szerint a nagyon erős kannabisz napi fogyasztása növelheti a pszichózis kockázatát, akár ötszörösésére is emelkedhet a betegség előfordulásának lehetősége – tudósít az MTI.

A tanulmányt tizenegy központ részvételével készítették, és az erős kannabisz napi fogyasztása és a pszichózis kialakulása közötti kapcsolatot bizonyító eredményt kaptak. A megbetegedés kockázata ötszörösére emelkedhet azokhoz képest, akik nem használnak kannabiszt – mondta Marta Di Forti, a londoni King’s College munkatársa, a Lancet Psychiatry című lapban megjelent tanulmány egyik szerzője.

Olyan 18 és 64 év közötti páciensek adatait vizsgáltuk meg, akik 11 európai és brazil központban jelentkeztek kezdődő pszichózisukkal- áll a kutatásban. 2010 májusa és 2015 áprilisa között 901 pszichózisos páciens adatait gyűjtötték össze.

A pszichózis fő jellemzője, hogy a páciens elveszíti kapcsolatát a valósággal, lehet, hogy hangokat hall vagy olyan dolgokat lát, amelyek nincsenek jelen.A betegség különbözik attól, amit a drog befolyása alatt át lehet élni. A kontrollcsoportot 1237 fő alkotta, résztvevőinél nem diagnosztizáltak pszichózist, a tagokat mindig a központ szerinti helyi lakosságból választottak ki.

A kutatásban mások mellett londoni, cambridge-i, amszterdami, párizsi, madridi, barcelonai, bolognai, palermói központok és a brazil Ribeirao Preto-i központ vett részt. A résztvevőknél feljegyezték, milyen gyakran és milyen kannabiszt fogyasztanak. Ezután a marihuána pszichoaktív alkotóeleme, a tetrahydrocannabinol (THC) mennyiség – tíz százaléknál alacsonyabb vagy magasabb THC-tartalom – alapján két csoportok képeztek a fogyasztókból.

A napi kannabiszfogyasztóknál nagyobb volt a pszichózis kockázata, mint a nem fogyasztók esetében, nagyjából 3,2-szeresére növekedett a rizikó. Ez az arány csaknem ötszörösére emelkedett a nagyon erős kannabisz napi fogyasztásával”- fejtették ki a kutatók.

Az erős kannabisz napi fogyasztása nélkül a pszichózisos esetek aránya 12,2 százalékkal csökkenne. Amszterdamban például évente százezer főre 37,9 helyett 18,8 új eset jutna, míg Londonban ez a szám 45,7-ről 31,9-re esne vissza.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés