Kövess minket

Aztaa

A New York Knicks vezetőedzője szeretné, ha játékosai Fortnite-ozás helyett inkább jókat szunyálnának

Mert akár ezen is múlhat a csapat sikere.

Megosztva

Forrás:

Idén májusban, nagy reményekkel nevezték ki a New York Knicks vezetőedzőjének David Fizdale-t, ám eddig úgy tűnik, hogy a 44 éves szakember sem tud csodát tenni a hosszú idő óta szenvedő, kétszeres NBA bajnok csapattal. Jelenleg az utolsó előtti, 14-ik helyen szerénykednek a keleti konferenciában – csupán a tavalyi döntős, Cleveland Cavaliers szerepel rosszabbul náluk -, így bőven rájuk férne már néhány győzelem. Ehhez azonban az edzésmunka mellett Fizdale szerint normális mennyiségű alvásra is szüksége lenne játékosainak, ám az NBA taposómalmában, amikor öt meccset is lenyomhatnak egy héten, erre sokszor nem jut elegendő idő. Főleg, ha a srácok éjszakánként a Fortnite-ot nyüstölik ahelyett, hogy húznák a lóbőrt.

„A Fortnite egyelőre verhetetlen. Ez a videójáték most az elsőszámú ellenlábasom. Keményebb ellenfél, mint a Boston Celtics” – mondta Fizdale a The Athletic portálnak, majd arról beszélt, mi módon szeretné jobb belátásra, azaz alvásra bírni játékosait:

„Rengeteget beszélgetünk velük az alvás jótékony hatásairól. A pihenés jó tesz az agynak és a testnek egyaránt. Még az izmok is jobban fejlődnek tőle. Hatással van a reakcióidőre, illetve a döntéshozatalra is”.

A New York Knicks csapata legutóbb a 2012-2013-as szezonban jutott el a rájátszásig, Fortnite ide vagy oda, tényleg kisebb csodának kellene történie ahhoz, hogy lezárják végre ezt a rémálomszerű sorozatot.

(The Athletic)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés