Kövess minket

Aztaa

Aggódik Kanye West családja a rapper szellemi egészségéért

Úgy érzik ismét egyik bipoláris epizódját éli, mióta bejelentette, hogy elnök lesz.

Megosztva

Forrás:

Kanye West ismerősei és családja aggódnak a rapper szellemi állapotáért, miután nemrégiben bejelentette, hogy harcba száll az amerikai elnöki székért, majd egy négyórás, nem túl koherens interjút adott a Forbes-nak, melyben többek közt azt mondta, hogy úgy akarja vezetni az országot, mintha az a fiktív Wakanda lenne a Fekete Párduc című Marvel filmből.

Westhez közel álló források többek közt a TMZ-nek, és a People magazinnak is nyilatkoztak, persze név nélkül. Állításuk szerint Ye egy újabb bipoláris zavarban szenved, ezért mondott fura dolgokat az elmúlt héten. Habár ez egy ismert betegsége a rapper-producernek, amiről a „Ye” című 2018-as albumán is vallott, állítólag a mostani epizódja kifejezetten erős,

„Kanye egy ideje jó állapotban volt, korábban váltogatva megjelentek nála a mániás és depressziós periódusok, most viszont ismét nagyon szenved” – mondta az egyik forrás.

A Forbes interjú óta pedig nem csak az ismerősök, de a család is aggódik, felesége, Kim Kardashian például állítólag kifejezetten felhúzta magát az interjún, jelenleg pedig Los Angelesben van a gyerekekkel, míg Kanye a wyomingi tanyáján tölti a mindennapjait.


„Kim nagyon aggódik, ahogy az egész család. Kanye kiszámíthatatlan néha. Ezek a kilengései általában pár hétig tartanak csak, Kim azt reméli, hogy most is visszatér minden a normál kerékvágásba” –
hangzott el az egyik belsőstől.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés