Kövess minket

Aztaa

Big Sean lett a Detroit Pistons csapatának innovációért felelős kreatív igazgatója

A csapatot a város szülötte képviseli ezentúl.

Megosztva

Forrás:

A Detroit Pistons bejelentette, hogy Big Sean lesz a csapat innovációért felelős kreatív igazgatója – írja a Highsnobiety.

A választás indokolt, mi több, szép gesztusként is értékelhető, tekintve, hogy Big Sean – akinek két lemeze is Detroit címet viseli, a legutóbbi most szeptemberben jelent meg – tősgyökeres detroitiként méltó képviselője lehet a városnak és autentikusan tudja reprezentálni a rozsdaövezet központjának szellemiségét.

Big Sean feladatkörébe az eddigi információk szerint a tanácsadás és a csapat pályán kívüli tevékenységeire vonatkozó stratégiai iránymutatás fog tartozni.

Ezen túl Sean kezébe adják a társadalmi felelősségvállalás előremozdításának feladatát és a rapper felel majd a csapat merchandise-jának tervezéséért is. Sean első kreatív igazgatói munkája is a dizájnra irányult: az mc saját, “Don Life” szlogent ábrázoló logóját tette rá a Pistons edzéseken viselt mezeire és egy pulcsira is, amiket meg is lehetett vásárolni. 

Forrás: Bleacher Report Shop / StockX

Forrás: Bleacher Report Shop / StockX

Az előadó Instagram profilján adott hangot örömének, mint a Pistons-fan rapper írta: “Kiskoromban annyit biztosan tudtam, hogy képviselni akarom őket és játszani akarok a Pistonsnak, lol. Őrület, mit hoz az élet. Alig várom, hogy kreatív szempontból hozzá tudjak adni valamit ehhez az ikonikus franchisehoz.”

[instagram]CJJjeQXpg17[/instagram] [instagram]CJJWy1BgM39[/instagram]

Ha már NBA és kreatív igazgatók, hasonló lépést tett novemberben a Cleveland Cavaliers csapata is, akik a városból származó Daniel Arsham kortárs művésznek adták ugyanezt a titulust novemberben. Ahogy a Highsnobiety cikkében hangsúlyozzák, az NBA kiemelt, amúgy is meglévő kultúra formáló szerepét csak növelik az ilyen, és ehhez hasonló döntések, melyek az első lépcsőfokai lehetnek az NBA, és annak csapatainak lifestyle branddé válásában.

(Highsnobiety)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés