Kövess minket

Aztaa

Future már nem csak rappel a maszkokról, de nonprofit szervezete ajándékozza is őket kórházaknak

Mask on, Fuck it, mask off.

Megosztva

Forrás:

Future non-profit szervezete, a FreeWishes Foundation összeállt egy atlantai varróklubbal, hogy maszkokat gyártsanak a koronavírus-járvány miatt veszélybe kerülő orvosoknak és egyéb egészségügyi dolgozóknak. Az Atlanta Sewing Style egy több mint ötszáz fős helyi varrónőkből és dizájnerekből álló klub, ők fogják legyártani a maszkokat.

Rengeteg tennivaló van ebben a krízishelyzetben, és ha az emberek segítenek egymáson, akkor sikeresen túl tudunk lenni az egészen, miközben a saját közösségeinket is felemeljük” – mondta a FreeWishes szervezete társ-alapítója, egyben Future édesanyja, Stephanie Jester egy közleményben. „Úgy gondolom, hogy a kórházi dolgozók igazi hősök ebben a szituációban, az életüket teszik kockára, hogy másokat mentsenek meg, tehát felelősségel tartozunk értük, és meg kell őket védenünk” – tette hozzá.

A felhívásuknak mi más nevet is adhattak volna, mint a #MaskOn kampány, utalva Future egyik leghíresebb dalára. A szervezet várja az adományokat is.

Future eközben ledobta legújabb dalát, egyben az első kislemezét 2020-ban, a „Tycoon”-t, alább lehet csekkolni.

[vembed youtube=”FLkC4ombo9A” ]

(Pitchfork)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés