Kövess minket

Aztaa

„Hétköznapi” bérletesből lett Joey Bada$$ a Brooklyn Nets nagykövete

Csak úgy, mint Drake a Torontót, ő is próbálja segíteni csapatát – Kevin Durant szerződtetésében is lehetett némi szerepe.

Megosztva

Forrás:

Mozgalmas napokon van túl az új idényre gőzerővel készülő Brooklyn Nets csapata, az NBA keleti konferenciájában idén hatodik helyen végző gárda ugyanis Kyrie Irving valamint Kevin Durant személyében két extraklasszis játékos átigazolását jelentette be még a hét legelején. A pillanatok alatt megizmosodott klub azonban húzott még egy váratlant: szinte teljes titoktartás közepette kinevezte nagykövetének Joey Bada$$-t, aki egyébként brooklyni születésűként már évek óta a klub törzsszurkolójának számít.

A rapper egy vele készült júniusi interjúban elmondta, állandó bérletesként, amennyiben ideje engedi mindig kilátogat a Nets hazai meccseire és mivel időközben megkapta a csapat hivatalos nagykövetének formális posztját, így a következő szezonban előreláthatólag még gyakrabban tűnik majd fel a pálya szélén, közvetlenül a kispadok mellett.

[instagram]BzWjS05nY6b[/instagram]
„Bérletes vagyok, de azt alig tudják páran, hogy én lettem a Nets nagykövete. A feladataim között szerepel, hogy ott vagyok a meccseken, beszélek a játékosokkal, illetve az átigazolásokban is van szerepem. Kevin Durant-tel is dumáltam a leigazolása előtt. Elmondtam neki, hogy a keleti part sokkal vagányabb mint a nyugati”.

A végkifejlet azóta mindeki számára ismert: KD végül tényleg a Nets-ben kötött ki, ám hogy ebben Joey-nak mégis mekkora szerepe volt az erősen kérdéses, még az elhangzottak ellenére is.

A teljes riportot a rapperrel alább tekinthetitek meg.

[vembed youtube=”Y3xHffYuAac” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés