Kövess minket

Aztaa

Kanye West könnyeivel küszködve tartotta meg első elnöki gyűlését, amin arról beszélt, hogy egykor majdnem elvetették a kislányukat

Megosztva

Az elnöki posztra pályázó Kanye West megtartotta első kampányeseményét, a Dél-Karolina állambeli Charlestonba szervezett gyűlésen pedig hozzá hű módon igencsak érdekes és szemöldökhúzkodásra erősen okot adó dolgok hangzottak el. Habár nehéz, mégis megpróbáljuk összefoglalni, miről beszélt pontosan Ye.

Magáról az eseményről már a felvételek alapján is megállapítható, hogy enyhén szólva is kaotikusan zajlott: mikrofon nem volt, ezért Mr. West a saját hangerejét emelve-csökkentve beszélt a hallgatóságához, aminek tagjai többször is bekiabáltak, vagy épp párbeszédet kívántak folytatni a rapperrel. Ez többnyire sikeres is volt, (lássunk egy konkrét esetet: egy nő speciel azt vetette fel, hogy a közösségi média csak agymosást végez a gyerekek körében, erre Ye azzal reagált, hogy a receptre írt, erősebb gyógyszerek is megváltoztatják a valóságot) Kanye válaszolgatott a közönsége kérdéseire, ha kellett, akkor vissza is vágott, igaz, eközben serényen csitítgatnia kellett a riportereket a hangtechnika ismeretlen, esetleg szándékolt hiánya miatt. [vembed youtube=”1PhFQrkAvSo” ] Ye megjelenése sem volt mindennapi: az Egyesült Államokat vezetni készülő mc-producer Security feliratos golyóálló mellényt viselt, hajába pedig beleborotváltatta, hogy 2020, ezzel mintegy felidézve azokat a napokat, amikor Fendi logós és törzsi tetoválásos hajkölteményekkel lépett színpadra és utcára.

Ami a témákat illeti, sok minden előkerült: Kanye beszélt pornográfiáról, rasszizmusról, Jézusról, fő verzérelveiről, millió dolláros családtámogatásról és ami a legfontosabb, az abortuszról is, melyről nemrégiben meg is nyilvánult Twitterén (ahová arról posztolt, hogy miképp is fest egy hat hónapos magzat), sikeresen magára haragítva nők tömegeit és az általa betámadt Planned Parenthood nevű, abortuszokat végző szervezetet is, amiről azt állította, hogy „fehér felsőbbrendűséget hirdetők vezetik, akik a Sátán munkáját végzik”.

Könnyekkel az abortuszról 

Forrás: The Boston Globe

A tetőpont egyértelműen akkor következett, amikor a bizonytalan helyzetű elnökjelölt elérzékenyült és olyan személyes élményeket sorolt fel, amiket talán senki sem várt a teremben. Kanyetól – instabil mentális állapotát figyelembe véve – soha nem állt távol érzelmeinek kimutatása nyilvános szereplései alatt: Ye korábban elsírta magát a Yeezus turné és még számos más fellépés közben is, és ez most sem volt másképp. Amikor már nyakig benne volt az abortusz témában, bedobta, hogy feleségével, Kim Kardashiannel majdnem elvetették első gyermeküket, és azt is elárulta, hogy ő maga is majdnem abortusz áldozata lett.

Majdnem úgy alakult, hogy nem lett Kanye West, mivel az apám túl elfoglalt volt. Én pedig majdnem megöltem a lányomat.” – nyilatkozta könnyeivel küszködve a rapper, aki ezután tette hozzá, hogy végül azért nem döntöttek így, mert „volt egy látomásuk Istennel”, ami megváltoztatta a hozzáállásukat.

Ennek ellenére elmondta, hogy az abortuszt nem tenné illegálissá, helyette komoly pénzügyi támogatást, egészen pontosan 1 millió dollárt adna a nehezebb sorsú, bajba jutott frissen szült anyáknak.

Ne mondd ki, ne mondd ki, ne mondd ki…

Ha a tetőpont a rapper sírása, a mélypont mindenképpen a rabszolgakérdésbeli újabb kifogásolható megnyilvánulása volt: a sokak szerint éppen egy bipoláris epizódját élő celebritás óriási port kavart, 2018-as állítása után, miszerint a feketék rabszolgasága csupán a saját döntésük volt, konteókba merülve azt találta mondani, hogy Harriet Tubman, az egyik leghíresebb női abolicionista, azaz a „Fekete Mózesként” és „Népe Mózeseként” is hivatkozott afroamerikai felszabadító, aki aktívan részt vett a polgárháborúban, igazából „nem is szabadított fel feketéket”, csak azt érte el, hogy azok „más fehéreknek dolgozzanak.”

Ezzel elméletileg azt akarta kiemelni (rá jellemzően rémesen tálalva), hogy az afroamerikaiak többsége még ma is fehéreknek végez munkát.

Egy Twitter user videóra is vette, amikor Ye Tubmanről értekezett, vonatkozó posztjában ezt írta: „Rögtön távoztam, amikor Kanye ezt mondta. Úgy voltam vele, hogy elmegyek nevetni egy jót, ami meg is történt. De amikor tiszteletlenné vált a helyzet, számomra vége volt.” [twitter]https://twitter.com/toekneerlynos/status/1284964067652907009[/twitter]

Mit gondol az internet?

Mondanom sem kell, hogy Kanye újabb megmozdulása rendesen felforgatta a közösségi médiát, mi több, meg is osztotta annak népét. A Twittert görgetve többnyire három álláspont látszik: van, aki sokadjára szajkózza, hogy az előadó beteg, baj van vele, és most azonnal segítséget kell neki nyújtani neki a saját biztonsága érdekében, van, aki már csak nevetni tud rajta ésvagy trollkodásként kategorizálja újabb agymenéseit és van, aki továbbra is védi a rappert, megpróbálva kontextusba helyezni meglehetősen kusza gondolatait.

Több, kevésbé ismert rapper kolléga is állást foglalt, köztük Xavier Wulf és JPEGMAFIA is, akik mindketten arra utaltak, hogy a zenész valószínűleg tényleg nincsen túl fényes állapotban. Az internet legismertebb és legikonikusabb zenebuzija, Anthony Fantano, alias TheNeedleDrop Ye Harriet Tubmanről szóló rantjét retweetelte, amihez röviden annyit fűzött hozzá: „Haver, mi van?!” [twitter]https://twitter.com/darkskinmanson/status/1284996480911073280[/twitter][twitter]https://twitter.com/XavierWulf/status/1285027265823178752[/twitter][twitter]https://twitter.com/theneedledrop/status/1284985568561115142[/twitter]

(Hypebeast / Washington Post / USA Today)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés