Kövess minket

Aztaa

Kanye Westnek 12 millió dollárjába fájt sikertelen elnöki kampánya, összesen 60 ezren szavaztak rá

Megosztva

Forrás: Todayville

Friss jelentések szerint Kanye West 2020-as elnöki kampánya – mely végül mint ismeretes, nagy kudarccal zárult – nem kevés pénzbe került. Ahogy a People írja, Ye és csapata összesen 13.2 millió dollárt, avagy majdnem 4 milliárd forintot költött el, ennek nagyobb része,

pontosan 12 millió Kanye saját zsebéből származik.

A Szövetségi Választási Bizottság szerint mindössze 2 millió dollár jött be adományokból, a 12.4 milliót viszont a divattervező előadónak kellett állnia, ami még úgy is nagy pénz, hogy egy dollármilliárdos A kategóriás szupersztárról van szó. 

A „Birthday Party”, Kanye pártja 13.2 milliót perkált ki, és összesen 14 538 989 dollárból gazdálkodhattak. 

A jelentések kiemelik, hogy már csak az 7.5 millió dollárt (több mint 2 milliárd forint) kóstált, hogy Kanye West neve ott szerepelhessen a szavazócédulákon, ezt elérni a késlekedés és káoszos szervezés miatt kifejezetten nehéz és küzdelmes feladat volt. Arról nem is szólva, hogy sok államban nem is lehetett szavazni a rapperre, mivel a jelentkezési határidőn túl vágtak bele a jelöltindításba.

A végeredmény pedig ennyi fáradozás ellenére nem lett túl fényes:

Mr. West összesen 60 ezer szavazatot gyűjtött össze, a nem túl professzionális keretek közt levezényelt kampány pedig sok negatív reakciót váltott ki, és egyebek mellett a zenész válásához is vezetett.

Alább államonkénti bontásban láthatóak az adatok:

Arkansas: 4040 szavazat
Colorado: 6127 szavazat
Idaho: 3092 szavazat
Iowa: 3197 szavazat 
Kentucky: 6259 szavazat
Louisiana: 4894 szavazat
Minnesota: 7654 szavazat
Mississippi: 3117 szavazat
Oklahoma: 5590 szavazat
Tennessee: 10 195 szavazat
Utah: 4311 szavazat
Vermont: 1255 szavazat

[twitter]https://twitter.com/E_Diep/status/1324000684757450764[/twitter]

(People / Hypebeast)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés