Kövess minket

Aztaa

Majdnem megfulladt egy 6 éves kislány a Chicken McNuggetsébe sütött arcmaszk miatt

Megosztva

Forrás:

Minden napra jut egy maszkokkal kapcsolatos horrorsztori: ha épp nem arról olvasunk, hogy miképp vezetett erőszakhoz és vérontáshoz az, hogy valaki felszólította a másikat a maszkviselésre, akkor jön egy rémisztőbb, abszurdabb és undorítóbb eset, például egy olyan, ami most kedden történt Angliában, azon belül is Aldershot nevű településen.

Egy 32 éves Laura Arber nevű anyuka mit sem sejtve csirkefalatokat vásárolt gyerekeinek, többek közt 6 éves, Maddie nevű kislányának is, aki a Nuggetsbe harapás előtt nem igazán gondolhatta, hogy abba egy orvosi arcmaszkot rejtettek…akarom mondani sütöttek.

Pedig így volt, erre viszont csupán azután jöttek rá, miután a lány öklendezni és fulladozni kezdett. Arber ekkor, – kislánya meghánytatása után – választotta szét a csirkét, hogy közelebbről is megvizsgálja, mi lehet benne, ekkor rajzolódott ki számára a kékes védőeszköz. „Bele volt sütve a maszk, vagyis annak egy része. Egyértelmű, hogy egy maszk az, látni a varrást és a szilárd anyagot.” – nyilatkozta az anyuka, aki érthető módon irtózatosan dühös lett, és egyből vissza is fordult reklamációjával a McDonald’s étterembe, ahonnan a nem várt extrával felturbózott falatkákat vette.

Itt a menedzserrel kívánt néhány szót váltani, ám elmondása szerint nem igazán foglalkoztak vele (bocsánatot sem kértek tőle), csupán annyit mondtak neki, hogy a Nuggetseket nem ott a helyszínen gyártották. Ezután Laura felszólította őket, hogy ne adjanak ki többet a falatkákból a vendégeknek, de az alkalmazottak továbbra is így tettek:

„A legrosszabb az egészben, hogy továbbra is felszolgálták őket a vendégeknek. Mielőtt elmentem, megkérdeztem: továbbra is ki fogjátok adni a falatkákat? És folytatták, számomra ez volt az igazi probléma. Egyszerűen nem hittem el, hogy a menedzsment így kezelte a dolgot.”

Forrás: Haryana News

A gyorsétteremlánc azóta reagált a felháborító esetre, a cég egyik szóvivője így nyilatkozott:

„Sajnálattal hallottunk a vásárlónkkal történt esetről. Különösen nagy jelentőséget tulajdonítunk a biztonságos ételek felszolgálásának, és szigorú szabályokat követve kiemelten figyelünk a minőség ellenőrzésére, ezzel megpróbálva elkerülni bármiféle kellemetlenséget. Amikor a stábunk értesült a történtekről, bocsánatot kértünk, teljes visszatérítést nyújtottunk és kértük a vásárlót, hogy hozza vissza az ételt, hogy megvizsgálhassuk és elkülöníthessük azt.”

A vállalat nem hagyta ennyiben a dolgot, állításuk szerint „amint tisztában lettek az ügy részleteivel, nyomozást indítottak és gondoskodtak róla, hogy eltávolítsák éttermeikből az ebből az adagból származó termékeket.”

(Dailymail / BBC)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés