Kövess minket

Aztaa

Steph Curry-t cseppet sem zavarja, ahogy Drake produkciózik a pálya szélén a Toronto Raptors meccsein

Inkább viccesnek találja.

Megosztva

Forrás:

Helyi idő szerint csütörtök este veszi kezdetét az NBA idei szezonjának nagydöntője, melyben a tavalyi (és tavaly előtti) győztes Golden State Warriors, valamint a Toronto Raptors gárdája feszül egymásnak. A rutin egyértelműen az immár hatszoros bajnok Warriors mellett szól, hiszen a Raptors abszolút újoncként, fennállása során első alkalommal kóstol bele a négy győzelemig tartó finálé semmihez sem fogható légkörébe, bár nekik meg van egy titkos fegyverük, aki mindenre, de tényleg mindenre képes szeretett csapatáért.

Természetesen Drake-ről van szó, a kanadai rapper ugyanis majd’ az összes Raptors meccsen jelen van, méghozzá közvetlenül a pálya mellől buzdítva övéit; nem egyszer a sportszerűség határiat feszegetve, vagy éppen bőven túllépve azt. Drizzy jelenése annyira biztosra vehető, hogy mikor a Raptors a Milwaukee Bucks ellen lépett a pályára, az utóbbi csapat tulajának lánya egy Pusha T pólóban nézte végig a meccset, így trollkodva a rappert.

Drake borítékolhatóan ott lesz a döntő összecsapásain is, ezért tegnap Steph Curry-t, a Warriors dobógépét kérdezték arról, mit gondol a slágergyáros mérkőzések közben bemutatott magánszámairól.

[vembed youtube=”uNV_tAZYLck” ]„Szerintem szórakoztató, amit csinál. Persze egy kicsit furcsa, hogy ott van mellettünk, de ő csak jól érzi magát. Senkit sem utálhatsz azért, mert jól érzi magát egy meccsen.” – mondta Curry, aki egyébként három évig élt gyerekként Torontóban, ahol édesapja, Dell pattogtatott még a kétezres évek legelején. Alább a rapper eddigi legjobb reakciói a meccsek alatt.

[vembed youtube=”meHj7vUaOYI” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés