Kövess minket

Aztaa

Újabb koronatanú vonta vissza a vallomását C-Murder gyilkossági ügyében

Valami nagyon nem stimmel ezzel az egésszel.

Megosztva

Forrás:

Pontosan egy héttel ezelőtt írtunk róla, hogy C-Murder gyilkossági ügyében az egyik koronatanú, Kenneth Jordan visszavonta vallomását, mert állítása szerint a rendőrök kikényszerítették belőle azt. Ezzel pedig úgy tűnik lavinát indított el, mivel a minap egy másik szemtanú is kiállt nyilvánosság elé, hogy tisztázza a 2009-ben emberölésért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt rappert.

Darnell Jordant (csupán névrokona Kenneth Jordan-nek) a The Times-Picayune cikke szerint megfélemlítették a rendőrök, ezért tett terhelő vallomást később a bíróságon. Az egykor kidobóként dolgozó férfi annak a nightclubbnak volt az alkalmazottja, ahol C-Murder és társai szabályosan meglincselték a 16 éves Steve Thomas-t. Azon a tragikus estén is szolgálatban volt, így mindent látott, ami történt. Hétfőn, kilenc évvel az ítélethirdetést követően egy levélben már azt írta, egészen biztos benne, hogy nem Corey Miller – C-Murder polgári neve – lőtte le a srácot. Ez azért is rendkívül fontos, mert ha a rapper részt is vett a verésben, nem ő volt az, aki végül meghúzta a ravaszt, ezzel kioltva Thomas életét, pedig ez volt a fő vádpont ellene.

Paul Barker, C-Murder védőügyvédje természetesen azonnali újratárgyalást akar, mert szerinte immár teljesen egyértelmű, hogy nem védence a valódi elkövető, hanem valaki más, aki azóta is szabadon jár-kel az utcákon.

[vembed youtube=”J8GlyaDXkbA” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés