Keresés

  • Főoldal
  • Aztaaa!
  • Vége az NBA alapszakaszának, de most sem maradtunk felejthetetlen sztorik nélkül

Vége az NBA alapszakaszának, de most sem maradtunk felejthetetlen sztorik nélkül

Galó Kristóf- 2019.04.15. 13:36

Volt itt bunyó, búcsú, gyász és elképesztő teljesítmények

Április 10-én véget ért az Amerikai Kosárlabda Liga alapszakasza és megkezdődött a bajnoki címért való küzdelem a playoff keretei között. Az elkövetkezendő másfél hónapban így már élesben megy a harc, a csapatok nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy beáldozzanak egy-egy meccset a pihentetés oltárán. Az NBA híres arról, hogy – mivel 6 hónapon keresztül gyűrik egymást a csapatok – mindig kiszül magából egy-egy felejthetetlen sztorit, szívmelengető történést, amire még évekkel később is szívesen emlékszünk vissza – ezekből szedtünk össze néhányat.

Rondo vs. CP3 bunyó

Rondo és Chris Paul már 2008 óta fasírtban állnak, amikor az utóbbi kitúrta a jelenleg Los Angelesben tanyázó Rajont az Egyesült Államok olimpiai kosárcsapatából. 2009-ben már volt egy kisebb összeszólalkozás, amikor véget ért egy egymás ellen vívott meccsük, akkor Rondo azt mondta: Paul csak szeretne olyan lenni, mint én, nekem van egy bajnoki gyűrűm, neki pedig sosem lesz. Majd megkérte a média képviselőit, hogy ezentúl soha ne kérdezzen a másik irányítóról. Ugrunk az időben, eljött 2018, amikor végre felszínre törhettek az elnyomott indulatok és egymásnak feszültek. Rondo állítólag leköpte Pault, ő az arcába nyomta az ujját, így jöhetett az ütésváltás. Rondo ezután még lenyilatkozta, hogy Paul baromi rossz csapattárs, amit Paul néhány ex-csapattársa szintén megerősített. Várjuk a Round 2-t!

D. Rose még mindig itt van!

Derrick Rose visszatéréséről már írtunk egy átfogóbb cikket korábban, de muszáj megemlíteni ezen a listán is. A chicagói fenegyerek kb. egy naptári év alatt karrierje legsötétebb bugyrából jutott fel ismét a csúcsra: sérülései miatt komolyan elgondolkozott a visszavonuláson, de Minnesotában ismét magára talált, majd egy 50 pontos karriercsúcs után elsírta magát a meccsvégi interjún. Az idényt úgy zárta, hogy jelentős esélye van a legjobb hatodik embere cím elnyerésére és elgondolkozott, hogy jövőre talán visszatér otthonába, Chicagóba.

Nipsey-t gyászolta az NBA

Az elsősorban vállalkozó, másodsorban rapper Nipsey Hussle tragikus halála nemcsak a hip-hop közeget, de az amerikai kosárlabda liga legtöbb játékosát megrázta – erről tanúskodik megannyi Instagram poszt és Nipsey-nek dedikált cipők. DeMar DeRozan, James Harden, Isaiah Thomas, LeBron James, Jimmy Butler, de még a csendességéről és negatív arcmimikájáról híres Kawhi Leonard is megemlékezett a rapperről. A legelképesztőbb módon viszont a zsinórban már harmadik éve tripla-duplát átlagoló Russell Westbrook rótta le a tiszteletét, amikor 20 pontot, 20 lepattanót és 20 gólpasszt osztott ki egy mérkőzés alatt – erre legutóbb Wilt Chamberlain volt képes 1968-ban –, a teljesítményét pedig barátjának, Nipsey-nek dedikálta. A 20-20-20-as statot egyébként össze lehet kapcsolni a Rolling 60s nevű crip bandával, amelyben a rapper fiatalon tevékenykedett.

LeBron első Lakersben töltött szezonja

LeBron James fogta a trónját és elvitte szülőhazájából Clevelandból, hogy ismét felvirágoztassa Los Angeles városát, amit Kobe Bryant óta nem tudott végigvinni a vezetőség. Hatalmas reményekkel, legalább egy playoff szereplés elérésével indult neki az amúgy rengeteg fiatallal operáló Lakers a szezonnak, de nem sikerült bebiztosítaniuk az első 8 hely egyikét. LeBron gazdagon kezdte a Los Angeles-i karrierjét, hiszen közreműködött egy 2 Chainz lemez munkálataiban, elkezdte a Space Jam 2-t (amire nehezen talál kosaras szupersztár vendégszereplőket) és 34 évesen 27 pontos, 8 pattanós, 8 gólpasszos átlagot hozott – ám a haterek is kaptak csámcsognivalót. Közhellyé vált, hogy amelyik csapatban ő ott van, abban minden téren alfahím szerepet tölt be: ő a vezér a pályán és azon kívül, így borítva árnyékot az edzőkre. Olaj a tűzre az a nemrégi hír, hogy az idény végeztével az eddigi Lakers edző, Luke Walton távozott a csapattól. Ha ez nem lenne elég, ott volt Anthony Davis cseréjének a kálváriája, ahol az egész fiatal magot hajlandóak lettek volna beáldozni a szupersztár magasemberért. Ez állítólag totál szétzilálta a csapategységet, az alakulat kémiája megromlott és ez rányomta a bélyegét az idényükre, nem sikerült bejutniuk a rájátszásba. Slusszpoén: állítólag Anthony Davis csapata, a New Orleans Pelicans nem is akarta elcserélni a játékost, csak szépen kiszivárogtatta a csere körülményeit és hogy milyen ellenértékeket hajlandó odaadni a Lakers érte (kvázi bárkit, a teljes 3-4 éves jövőjükkel orosz ruletteztek), hogy így büntesse őket azért, mert James a háttérben, szabályokba ütközően igyekezte meggyőzni Davist, hogy csatlakozzon hozzá.

Jimmy Butler bepöccen és kiosztja a Timberwolvest

Mit teszel, ha szerinted te vagy a csapat motorja, mindenki más egy puhapöcs és tele a hócipőd a hozzáállásukkal? Leülsz és szépen, okosan átbeszéled velük vagy edzésen fogod a csapat harmadik sorát (tehát még csak nem is a cseréket, hanem azok cseréit), majd kihívod a kezdőket egy játékra? Jimmy Butler, akkori Minnesota Timberwolves kerettag az utóbbit választotta és az elvileg gyengébb brigáddal úgy leiskolázta a kezdőket, hogy ő személy szerint csak egyetlen egyszer emelte rá a labdát a gyűrűre. A tiszteletlenség és tökösség 100%-ra járatva. Labdát lopott, blokkot, nem engedett senkit sem élni a védekezésével, kiszólt az általános menedzsernek, hogy kibaszottul szükségetek van rám, nélkülem nem tudtok nyerni, illetve odabökte az egyik marketing fejesnek, hogy ebédre csináljon neki egy balzsamecetes salátát, ezután a csapat egyik sztárjáról, Andrew Wigginsről bevágott egy hármast. Ha ez nem badass mozzanat, akkor nem tudom mi. Ezt az epic sztorit figurázta a Game of Zones, a Bleacher Report saját gyártású animációs Youtube sorozata (amely erősen épít a Game of Thrones motívumaira) legújabb évadának első részében, csekk:

Butlert azóta elcserélték a Philadelphia 76ersbe.

James Harden történelmi átlaga

Harden játékát nagyon könnyű utálni, hiszen szinte mindig izolációból szerez pontot, amit úgy ér el, hogy betör aztán addig hadonászik a labdával a kezében, míg egy blokkolni kívánó kéz biztosan belé nem akad és ráfújják a faltot vagy egy erősen lépéshiba gyanús step-backkel nyer teret, hogy rávágja a hármast. Viszont, amit nem lehet elvenni tőle: zsinórban 32 meccsen szerzett 30 pontnál többet, ez pedig 50 év alatt egyedül Michael Jordannek sikerült. Volt, hogy annyira elgurult a gyógyszere, hogy egymás utáni két meccsen szerzett legalább 50 pontot vagy hogy a Knicksnek 61 pontot vágott. Az alapszakaszt 36.1 ponttal, 7.5 gólpasszal és 6.6 lepattanóval zárta (a 30-5-5-ös átlagot eddig Michael Jordannek és Oscar tripladuplát átlagolok egész idényben Robertsonnak sikerült elérnie), berángatta a csapatát a nyugati konferencia 4. helyére és bizonyította, hogy a liga valaha volt egyik legjobb támadójátékosa. Ezzel a történelmi átlaggal azonban még korántsem biztos az MVP címe, hiszen könnyen lehet, hogy belerondít az egész éves munkájába egy másik fenomén, a Görög Szörny, Giannis Antetokounmpo. A Szakáll legjobb játékairól az NBA készített egy összeállítást, íme:

Dirk és Wade visszavonult

Nem mehetünk el a két nagy visszavonuló mellett sem: az alapszakasz végén mind Dirk Nowitzki, mind Dwyane Wade szögre akasztotta a kosárcipőt. Dirk a Dallas Mavericks ikonikus játékosa lett, akinek 21 szezon van a lábában (mindet Dallasban töltötte), megnyerte a csapat egyetlen bajnoki címét, bezsebelte az MVP címet, német származásából fakadóan utat nyitott az európai tehetségeknek, megalkotta a már-már levédekezhetetlen Dirk-mozdulatot és a liga egyik legkedveltebb játékosa volt a visszavonulásáig. Dwyane Wade nehézsorsú kölyökként küzdötte be magát a ligába, ahol 3 bajnoki gyűrűt szerzett, segített LeBronnak megszereznie első bajnoki címét, a valaha volt egyik legjobban védekező hátvéddé vált és stílusosan egy tripla duplával zárta élete utolsó NBA meccsét. Mindkét játékos letörölhetetlen nyomot hagyott a ligában, közönségkedvenccé váltak és öröm volt nézni ahogyan a parkettán oktatták a mezőnyt.

Hozzászólások