Kövess minket

Aztaa

Baba Aziz tesztelte nekünk a Burger King új, műhúsos hamburgerét

Burger Aziz akcióban.

Megosztva

Forrás:

A mai naptól kezdődően már Magyarországon is kapható a Burger King éttermeiben (kivétel a Liszt Ferenc repülőtéri üzlet) a gyorsétteremlánc saját bejáratú, növényi alapú, műhúspogácsával készülő hamburgere, a Rebel Whopper.

Le is teszteltük gyorsan az új terméket, méghozzá egy hozzáértő segítségével, aki nem más, mint Baba Aziz. Hogy a „RONDA” és az „Új Hullám” rapper/énekese pontosan miként lett városi gurmé, ahhoz elég annyit tudni, hogy sok burgert kipróbált már életében, részben másnaposan, részben még részegen, najó és persze józanul is, ennél több pedig nekünk nem is kell, hogy elhiggyük, egy igazi experttel állunk szemben.

A Burger King amúgy nem az első itthoni étterem, amelyik hús nélküli, húspogácsás hamburgert árul, ebben a Bartók Béla úti Vegan Love például már rég megelőzte őket. A BK növényi hamburgerpogácsáját az Unileverhez tartozó The Vegetarian Butcher készíti. A Rebel Whopper ugyanannyiba kerül, mint egy sima Whopper, ezt is lehet több szelet hússal kérni, meg sajttal. Na, de pontosan milyen is az íze? Aziz válaszol.

Forrás:

„Első ránézésre egy sima burger, és az illata is nagyjából stimmel. Belül kicsit szürkébb a hús az átlagosnál, az állaga teljesen hússzerű, viszont nem annyira húspogácsás, inkább egy tömörebb fasírtra emlékeztet. Ha egy másk láncban enném, akkor becsapna, hogy ez egy igazi burger, viszont a teljes Whopper ízt nem kapod meg. Kicsit olyan, mint amikor betegen bedugult orral eszel, és nem ízlik annyira az étel, mint általában. Ha éhes vagy, akkor egy jó vega opció (már amennyire az, erről később), és felszínesen finom is, de objektíven nem egy kifejezetten jó hamburger.

Én dupla hússal és sajttal kértem, ami nálam az alap Whopper rendelés, ráadásul a két húsnak köszönhetően kimaxoltam a műhús érzetét, csak hogy ne csapjanak be, illetve a sajt segít egy kicsit az állati zsír miatt az umami íz visszaadásában…de nem elég. Talán dupla sajttal még egy kicsit jobb lenne, de az megint nem túl vega.

Forrás:

Ami nekem gyanús, hogy azt mondták, hogy ugyanott sütik, mint a többi húst, ezért érintkezhet igazi hússal, emiatt nem ajánlják valójában vegáknak. Ez szerintem gáz, ha nem kérdezem, nem is mondták volna. Tehát lehet azért volt hús íze, mert átvette egy kicsit a lapon lévő zsírt, amitől jó egy burger. Összességében nem egy gourmet burger, de ha nagyon nem akarsz húst enni (és nem vagy szigorúan vega), akkor jó opció, az irány jó, de még van bőven hová fejlődni.”

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés