Kövess minket

Zene

Bájos Tinder-himnusszal leptek meg minket a hazai underground trap istenei – Figura x Baba Aziz x Egs: “Tinder” dalpremier

“Olyan hatalmas a feneked, úgy megmásznám, mint a Mecseket”

Megosztva

Forrás: cover: Baba Aziz

A decemberben már megismert, titkon ByeAlex legnagyobb inspirációját megtestesítő perzsa-magyar Drake, vagyis Baba Aziz, a carbonara spagettit csak seggről zabáló magyarhertelendi don, Figura, és a Dodzsem Klub-delegált, pipiskedő Egs, akiknek az Új Hullám című mestermű mellett a magyar rap felélesztését és újraértelmezését is köszönhetjük, végre új anyaggal rukkoltak elő.

Uuu új hullám / Ez kajak új hullám és neked semmi közöd hozzá (…) Ez a dolog teljesen új még itt / Akárcsak egy Mustang bicikli – sorok, amiket minden jóérzésű, a hazai new wave fejlődését figyelemmel kísérő magyar trap hallgató kívülről fúj. Azizék sikerét a több ezres lejátszások, és a koncertjeiken (ahol mindig és minden körülmények közt tocsog a kecsenye) bekövetkező fejvesztések mind igazolják, a tengerentúli újvonalas zene kedvelői, akik eddig folyton szájukat húzva legyintettek az eddigi belföldi próbálkozásokra pedig mind fellélegezhettek, amikor megjelentek a színen szóban forgó előadóink.
[vembed soundcloud=”428685462″ ]A Tinder Figura sajátos szerelmi vallomásaival, Messenger hangokkal és Egs szívből jövő, szerethető egyszerűségével taroló, jól működő poéndal, ami a srácokhoz illően végtelenül önazonos, örömzenélős, és komolytalanul komolyan vehető. Baba szétfolyó, lágy refrénje amúgy simán elviszi a hátán a dalt, amiből a rajongók legnagyobb örömére újabb szaftos részletet tudhatunk meg Figura –interjúnkban is megemlített-  hegy/popsimászós kalandjairól.

Nagyon nagyon unatkoztunk.” – vázolja fel a track születésének körülményeit Aziz. „Amúgy a számot kábé két hónapja csináljuk, mert nem vagyunk képesek semmit befejezni, amit elkezdtünk. Szóval lehet már nem is olyan vicces, de fuck itt, itt van. Az alapot amúgy SegaBoi dobta össze két Trónok harca rész között, amiért nagyon hálásak vagyunk neki.”

Az újabb kollab az én részem megírásával kezdődött, mert épp ráfüggtem a Tinderre: lett egy-két párom, aztán gyors szerelembe estem, elküldtem Azizéknak, ők is tök hamar rákiabáltak, és már akkor éreztük, hogy igen, ebből erdőtűz lesz. Eredetileg nőnapra akartuk kidobni, de csúsztunk egy-két napot a keveréssel, és akkor már úgy voltunk vele, hogy rakjuk ki klippel, amit már konkrétan február óta tervezünk. Ami késik nem múlik, csak már megelégeltük, hogy alszik a treki, úgyhogy megegyeztünk, hogy kiadjuk vizuál nélkül, de hamarosan érkezik a hivatalos videó is!” – mesélte Figura – aki egyébként azóta már rég nem Tinderezik – elhintve pár friss infót is imádnivaló triumvirátusuk következő mozgóképes projektjéről is.

Érdemes fülelni gyuris és a Rest Caste vasárnapi dalpremierjét is, Egsékkel pedig április huszadikán találkozhattok Pécsett, egy belevaló, négyhúszas fellépés erejéig a Szobában, esemény itt.


Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés