Kövess minket

Film

Bam Margera beperli a Jackass stábját, amiért kidobták a negyedik filmből

Megosztva

A Jackass egyik korábbi alapembere, Bam Margera perre megy, miután kirakták a negyedik filmből, állítása szerint törvénytelenül.

A gördeszkás és amatőr kaszkadőr először idén februárban beszélt arról, hogy mivel nem tudta tartani a stúdió által felállított szabályokat, elküldték a negyedik Jackass film forgatásáról. Margerát azután rúgták ki, hogy az új filmet forgalmazó Paramount szerint megszegte a szerződésében foglaltakat, miszerint rutin drogteszteken kell átesnie a forgatás alatt, nem ihat alkoholt, amit alkoholszondával ellenőriznek, valamint a gyógyszereit is szednie kell, miközben egy pszichológus ellenőrzi az állapotát. Margera alkohol és drogfüggősséggel is küzd, ezért is írták bele ezeket a pontokat a szerződésébe, Bam vizeletében elvileg az Adderall nevű ADHD gyógyszert és stimulánst mutatták ki, ezután mondták fel a szerződését. Februári videójában Bam először arra kérte a fanjait, hogy bojkottálják a Jackass 4-et, és küldjenek neki pénzt, hogy megcsinálhassa a saját filmjét. Másnap már azt mondta, hogy bipoláris zavarban szenved, és bejelentkezik egy klinikára kezeltetni magát, most pedig bejelentette, hogy beperli a stúdiót, Jeff Tremaine rendezőt, valamint Johnny Knoxville-t is.

Bam több millió dollárt vár kárpótlásul, valamint azt is el akarja érni, hogy az októberben mozikba kerülő Jackass 4-et se mutassák be. Ügyvédje szerint „rákényszerítették”, hogy aláírja a „drákói szigort” igérő szerződést, melyben amúgy az is szerepelt, hogy további Jackass filmekben sem szerepelhet, ha megszegi. Margera állítja, hogy a per nem a pénzről szól, hanem arról, hogy miként kezelik a mentális és addikcióval küzdő betegeket a szakmában, akiket aztán lehúznak.

A Jackass 4 első trailere júliusban jött ki, Bam Margera egyetlen jelenetben sem látható.

(Sky News)

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Lélegeztetőgépre került a Jackass tag, Bam Margera - Off Media

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés