Kövess minket

Hiphop

Bár a mondanivaló már kevésbé számít, Pusha T mégis hallgatja az új arcok zenéit

Minden a flow, semmi a tartalom.

Megosztva

Forrás:

Pusha T egyike azon régi vágású emszíknek, akik mindig figyelnek arra, hogy némi mondanivalót is csempésszenek a zenéikbe. A GOOD Music elnöke az XXL Magazin huszadik, jubileumi számában elismerően beszélt a mai, újhullámos rapperekről és azok munkásságáról, még ha ő máshogy is építi fel a dalait, mint ők. Push a jól megírt, tartalommal bíró verzéket preferálja a saját lemezén, de közben elismeri az új arcokat is, akiknek ez nem elsődleges.

„A jó szöveg már nem olyan fontos, mint régen volt. Legalábbis nekem nem. Nagyon régóta benne vagyok a bizniszben, de sokat voltam partvonalon kívül, így már tudom értékelni a rap zene legkülönbözőbb formáit is. Én mindig odafigyeltem a mondanivalóra, de elfogadom, hogy mostanában inkább az előadásmód, a flow a legfontosabb.” – mondta az interjúban, majd kitért arra is, hogy kiket hallgat a fiatalok közül.

„Nagy kedvencem a Rae Sremmurd. Olyan számokat csinálnak, amelyeket én képtelen lennék. A flow, az előadásmód teljesen más. Fülbemászó. Hallani, hogy nagyon élvezik, amit csinálnak, nem véletlen, hogy unalomig játsszák a rádiók is őket.”

[vembed youtube=”7AT62HDYfVg” ]

Pusha tizenöt évvel ezelőtt, 2002-ben adta ki első lemezét, most, ha minden igaz, egy teljesen Kanye West által producerelt, King Push című új albumon dolgozik. Közben néha besegít a szintén GOOD tag, Desiigner-nek is egy-egy vokál erejéig.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés