Kövess minket

Aztaa

Barack Obama szerint Donald Trump elnöksége pont olyan, mint egy flexelős rap-videó

Ebben rejlik az ereje.

Megosztva

Forrás:

Kimondottan érdekes interjút adott a minap Barack Obama az Atlantic magazinnak, melyben párhuzamot vont a leköszönni éppenséggel nem akaró amerikai elnök, Donald J. Trump kormányzata, valamint a semmitmondó, flexelős rap-klipek között. A beszélgetés során Obama hosszasan fejtegette, hogy populista „utódjának” sikere leginkább annak a ténynek köszönhető, hogy az átlagemberek számára igenis vonzó az a már-már tolakodó magamutogatás, illetve az a „kivagyi” attitűd, ami visszaköszön a mai hiphop videók garmadájában is.

„Hiba lenne elfelejteni, hogy a rap-zenék jelentős része a pénzről, a nőkről, és a csillogásról szól. Egy rap-klipben nagyjából ugyanaz a retorika, mint Trump-nál. Minden csupa arany. És, habár ez csak a látszat, mégis rengeteg embernek tetszik, ezáltal pedig a kultúrába, a hétköznapokba is könnyedén beszivárog ez a fajta gondolatiság” – válaszolta az ex-elnök arra kérdésre, hogy szerinte mi lehet az oka annak, hogy a kampányidőszakban – meglepő módon – sok fekete szavazó (és rapper) állt be Trump mögé, például Lil Wayne is.

Barack Obama egyébként maga is nagy rap-rajongó, ám ő elsősorban a fineszes zenéket szereti. Kedvencei között például Kendrick Lamar-t, továbbá J. Cole-t szokta emlegetni.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés