Kövess minket

Film

Befutott az első ízelítő a Kanye dokuból, amiért 30 millió dollárt fizetett a Netflix

Megosztva

Épp most veszekedtünk Rhymefest-tel, és esküszöm tiszteletlen volt velem, azt mondta még nem vagyok egy zseni szintjén” – mondja Kanye West egy 2002-es felvételen, mire Fest visszakérdez, hogy mégis ki ő, hogy zseninek nevezze saját magát? Kanye válasza: egy mosoly a kamerába. Így indul az első előzetes ahhoz a 3 részes dokumentumfilmhez, melyet Ye életéről forgattak, a címe „jeen-yuhs” lesz, és a rendezők, Coodie & Chike már évtizedek óta dolgoznak rajta, hisz 21 éven keresztül követték a producer/rapper/polihisztor életét.

A dokut tavaly vásárolta meg a Netflix, kiszivárgott információk szerint potom 30 millió dollárért, most mégis azt jelentették be, hogy először mozikban mutatják be a filmet, majd utána érkezik a streamingszolgáltató programjába. A doku az idei, virtuálisan megrendezésre kerülő Sundance Film Fesztiválon debütál majd, utána február 10-én az amerikai mozikban is elcsíphető lesz, végül február 16-án jön a Netflixre az első epizód, utána pedig hetente a maradék kettő. Alább a hivatalos teaser, melyben Pharrell és Jay-Z is feltűnnek archív felvételeken.

(Stereogum)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés