Kövess minket

Aztaa

Bekerült Pixa Székesfehérvár új Szenátusába

Politikai pályán a Bulibáró.

Megosztva

Forrás: Youtube

Az önkormányzati választások lezárultával megalakult Székesfehérvár új Szenátusa, melynek tagjai közé Tóth Dániel György, azaz Pixa is bekerült. A hírt közösségi oldalain osztotta meg a DJ-zeneszerző, a következő szöveg kíséretében:

“Megalakult Székesfehérvár új szenátusa, melynek tagjai a városi élet különböző területeinek köztiszteletben álló képviselői. Számítok meglátásaikra, kritikájukra és ötleteikre, melyekkel segíteni fogják a városvezetés munkáját a következő években. A Szenátus társelnökei: Dr. Szikora János igazgató és Dr. Györök György dékán urak, tagjai pedig: Sohonyai Edit író, Busics György egyetemi docens, Tóth Dániel György (Pixa) DJ és dalszerző, Dr. Szarvas József főorvos és Horváth Tamás vezérigazgató-helyettes.”

Székesfehérvár Szenátusa több mint nyolc évvel ezelőtt, 2011 márciusában alakult meg először. A rendszeresen ülésező testületet a város köztiszteletben álló, különböző területeken tevékenykedő polgárai alkotják; Pixa mellett például író, egyetemi tanár és főorvos is van a tagjai között. Munkájuk lényegében tanácsadóinak tekinthető, hiszen Székesfehérvár Fideszes polgármesterét, dr. Cser-Palkovics Andrást segítik fontos, stratégiai kérdésekben, aki egyébként már a harmadik ciklusát kezdi meg a Fejér megyei város élén. Kommentben amúgy gratulált Pixának Ábrahám Róbert Youtube vlogger is, ő a győri polgármesteri székért száll harcba január 26-án.

[fbpost]https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2316436111794668&id=100002849049735[/fbpost]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés