Kövess minket

Bulvár

Beperelték Travis Scott-ot, mert kislánya születése után nem ment el fellépni

A szerződés makacs dolog.

Megosztva

Forrás:

Nagyszerű évet fut Travis Scott idén. A 25 éves rappernek megszületett az első gyermeke Kylie Jennertől, míg mi mezei hallgatók a babázás alatt egyre közelebb kerülünk a régóta várt Astroworld lemez megjelenéséhez is, hisz Travis ismét stúdiózik. Van itt viszont valami, ami néhány kellemetlen percet, és pár dolcsi mínuszt hozhat neki a közeljövőben. Egy perről van szó, tudniillik kislánya születése fölött érzett nagy izgalmában elfelejtett megjelenni saját, február harmadikai fellépésén a fagyos Minnesotában. A koncertet szervező promoter ezt nem vette túl jó néven, így első gyermek ide vagy oda, bíróságra szeretné vinni az ügyet. Az általa képviselt PJAM LLC booking iroda papírokkal tudja bizonyítani, hogy előre kifizettek Scott-nak 150 ezer dolcsit a 200 ezres gázsijából, továbbá még 10 ezret a rapper ügynökének is kiperkáltak a szerződés aláírását követően. Mindemellett intéztek egy magánrepülőt, hátha gond lenne az odaúttal…

Végül nem lett gond, mert Travis mint már tudjuk el sem indult aznap. Az ő állítása szerint, az időjárás volt ennek az oka, a már említett promotert viszont ez nem vigasztalja, hiszen nem csak a gázsit, hanem a reklámpénzeket, illetve a hely bérleti díját is bebukta, plusz a hírnevük is csorbult, hogy a közönséggel közölni kellett, nem lesz koncert.

(The Blast)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés