Beton.Hofi interjú: beszélgetés a pesti éjszakai szorongásokból épített debütáló lemezéről

Az első megjelenése, a Powerbank után szépen építgette a karrierjét és a benne lévő potenciál a tehetségkutatók és kiadók figyelmét is megragadta. Beton.Hofi egy régi suliban megszerzett utcadiplomával tört magának utat az újhullámos hangzások világában, hogy a régit és újat kimérten összemosva jelentesse meg eddigi élete alatt írt debütáló lemezét, a Comic Sins-t. Izgalmas új arcként robbant be a magyar hip-hop világába, most pedig egy rövid beszélgetésre sikerült elcsípni a műfaj egyik legizgalmasabb feltörekvő tehetségét.

Karriered első állomása a Powerbankben manifesztálódott. Ekkor már kész tervekkel léptél a színre, albummal és RapID elképzelésekkel vagy csak a szárnyaid próbálgattad?

Első blikkre csak próbálgattam, aztán megkötött a beton, hogy kellemetlenül áthallásos legyek.

Azóta eltelt másfél év és úgy gondolnám, hogy az amúgy semmi felé nem hálás pandémia különösen kegyetlenül érinti a zenészeket, egy új, feltörekvő arcnak pedig még inkább érvágás lehetett. Hogyan élted meg ezt az időszakot? Mennyire kavart be az albumod munkálatainak?

Nekem egy fél koncertem maradt el és volt összesen addig 2, az én zsebemet nem bántotta az ipari defekt. Beragadtam egy nyolcadik kerületi földszinti lakás falai közé egy világjárvány idején, megállt az idő és a zenével keltem-feküdtem. Olyan volt, mint egy álomparalízis, fizikailag statikus voltam, de a fejemben lement az eddigi életem sokszor. Kábé ennek egyes epizódjaiból áll a mixtape. Nagyon tevékenyek voltunk sokan ebből a körből és szerintem kerek dolgok születtek.

Saját elmondásod alapján sem a mai zenéken és hip-hopon nőttél fel, hanem a 2000-es években nagyot ment Akkezdet Phiai, Wacuumairs, The Steve, NKS, stb. voltak a lejátszód állandó vendégei. Viszont ezek az arcok 15-20 évvel ezelőtt alkottak, a mostani rap, trap hangzások már csak minimálisan emlékeztetnek rájuk. Te, aki egy teljesen más hangzásvilágú hip-hopban nevelkedtél, de a 2020-as év hip-hop közegében lettél aktív hogyan tudnád összehasonlítani a két kor zenei atmoszféráját, hangzását?

Mindkettő egy másik frekvencia és mind a kettőre rá lehet csatlakozni – ahogy egy Manu Chao albumot vagy egy Faithlesst is meg tudtam anno is hallgatni egymás után. 2005-ben vártam MSN-en egy 40 percet egy darab mp3-ra, most meg mire átérek az Erzsébet hídon instant elérek 5 számot Spotify-on. A zenefogyasztás élménye sem összehasonlítható már. Valid hangulatnak érzem magamban mind a két hangzást, bár igaz, előbbi korszak már csak “korából” fakadóan is kevesebb izgalmat nyújt nekem perpill.  

De azért Manu Chao – Faithless nem egy Bobakrome – Kisé szintű, műfajon belüli, de mégis merőben eltérő hangzás, hanem két külön műfaj. Neked pedig a füled hallatára pörgött le a műfaji változás.

Természetszerű és izgalmas folyamat és szerintem parallel tudnak létezni a posztmodern térben egymástól függetlenül is, a boom bap és a trap.

Szerinted a te zenéd inkább a gyorsabban fogyasztók részére készült vagy a korszakot “korából fakadóan” is élvezőknek? Hogy sikerül/sikerült megfogni mindkét oldalt?

Ezek utólagos absztrakciók, nekem van egy alkotói prizmám, amin átfutnak a gondolataim és ezek a zenék lesznek belőle és ez nem tud máshogy történni. Azt látom, hogy teljesen vegyes, hogy kik szeretik, szóval nem tudok egy átfogó mintát mondani. Úgy ‘sikerült” ezt elérni, hogy csak úgy csináltam.

Az album szövege alapján számomra olyan, mintha megkülönböztetnél egy Beton.Hofi-t és egy Ádi. Van alterego elgondolodás Beton.Hofi szepére, karakterére vagy közös entitás Ádival?

Beton.Hofi mindig egy karakter marad, még ha 99%-ban önazonos is, akkor sem fedhet le egy teljes embert. Ez önvédelem is. Amúgy ennek a megkülönböztetése kb. szorgalmi feladat maximum, mert papíron jelenleg nagyon hasonlítunk. És akkor vajon ezt most ki írja? 

Gondolod, hogy el fogsz ettől karaktertől el fogsz távolodni? Szeretnél eltávolodni és szerinted sikerülne?

Ennek a karakternek vannak problémái és ha el tudnék távolodni az lehet nekem, mint embernek jót is tenne egyszer. Szerintem bizonyos szinten sikerülhetne és lehet, hogy fog is, de most még bújunk.

Van az az örökzöld, nehezen megemészthető mondás: “Nem a cél a fontos, hanem az odavezető út”. Nálad ez az album több, mint 10 éve íródik. Bár egyik nincs a másik nélkül, de miként érzed: életed első, kamaszkorod óta írt lemeze a fontos vagy azok a történések, amikről írtad?

Egy debütalbum lehet, hogy mindenkinek pont az addigi élete egésze alatt írodik, ezért állítom, hogy régóta készül fejben. Ezen most, ahogy olvastam a kérdést gondolkodtam el. Egy-egy easter egg sort eldugtam a számokban, amiket 16-20 éves koromig írtam, de ez inkább hommage a múlt felé. 

Mondjuk, hogy valakinek be kéne mutatnod a munkásságod egyetlen számmal. Melyik számod játszanád le neki?

Nem tudnám megoldani, túl kicsi a minta még. Törekszem rá, hogy bármelyiket választhassam majd egy ilyen “bemutatásra”  a nap végén.

A Tandem refrénje egy klasszikus Animal Cannibals sort dolgoz fel. Szintén nyolcadik kerületi révén mit mondanál, szövegeiden hogyan tükröződik a notórius nyolci vetület?

Ahogy egy 2 milliós város egyik legkaotikusabb szociális környezete tükröződhet valakin. Szerintem picit póz ez az identitás, hogy nyolcker represent, de azért na, laktam a Kőbányai úton, meg a Népszínházban és az Orczyn. Nézzetek be valamikor!

Beton.Hofi pénteken az Akváriumban lép fel, ha bejött a cucca – és fixen be fog! -, semmiképp ne hagyjátok ki!

A Comic Sins lemezt elérhetitek Spotify-on: