Kövess minket

Stílus

Bolondos dallamok kapszulakollekcióval ünnepli 100. születésnapját a Champion

Feat Csőrike és a többiek.

Megosztva

Forrás: Highsnobiety / Todd Snyder

 Idén ünnepli 100. szülinapját a Champion, a szép jubileum apropóján pedig számos kreatívval és branddel áll össze az eredetileg sportszerek gyártására specializálódott cég, ennek a kezdeményezésnek a részeként droppolnak Looney Tunes-os darabokat is.

A Champion x Bolondos dallamok kollekciót az a Todd Snyder hívta életre, aki még 2013-ban kötött szerződést a Championnel, azóta pedig a márkával karöltve számtalan kollabot dobtak piacra, többek közt egy Pride-és egy Peanuts kollekciót is. Snyder egyébként korábban már dolgozott a Polo Ralph Laurennél és a Gapnél is, a dizájner legfőbb célja a vintage amerikai – azon belül is a New York-i – stílus reprezentálása.

A kollekció kisboltos-bodegás-candy shopos tematikájú lookbookkal érkezik, nem is véletlenül. Maga Snyder így magyarázta a koncepciót, amikor a társulásról kérdezték:

„Ezek a klasszikus karakterek visszarepítenek az időben, hiszen kiskorom óta imádom a Bolondos dallamokat. A TS x Champion kollekciót megalkotni olyan érzés volt, mint gyerekként egy édességboltban lenni.”

Forrás: Highsnobiety / Todd Snyder

Forrás: Highsnobiety / Todd Snyder

Forrás: Highsnobiety / Todd Snyder

Ahogy azt a GQ is írja, Snyder a Champion és annak amerikai kultúrában betöltött egyedülálló szerepe előtt tiszteleg egy másik ikonikus amerikai nagyágyú, a mindenki által kedvelt és ismert Warner Bros. cég által gyártott Looney Tunes sorozat karaktereinek bevonásával.

A kapszula pólókat, pulcsikat és hosszú ujjú felsőket foglal magába, a ruhákon pedig többek közt olyan Bolondos dallamok-karakterek tűnnek fel, mint Tapsi Hapsi, Dodó kacsa, Csőrike, Taz, a tasmán ördög, Marvin, Cucu malac és a pöszeségéről híres Szilveszter, akinek ezen beszédhibájára utalnak is egy szellemes „New York Th-ity” felirattal.

Az amerikai rajzfilmgyártás aranykorát megidéző kapszulakollekció november 7-én, vagyis holnap jelenik meg a Champion kijelölt New York-i üzleteiben és online, Todd Snyder hivatalos weboldalán.

Forrás: Highsnobiety / Todd Snyder

Forrás: Highsnobiety / Todd Snyder

Forrás: Highsnobiety / Todd Snyder

Forrás: Highsnobiety / Todd Snyder

Forrás: Highsnobiety / Todd Snyder

Forrás: Highsnobiety / Todd Snyder

(GQ / Highsnobiety)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés