Kövess minket

Film

Boosie Badazz szerint Martin Luther King is ki lenne akadva, hogy egyesek lekalózkodják az új filmjét

Megosztva

Boosie Badazz részben önéletrajzi filmje, a “My Struggle” előző héten jelent meg, de nem csak a filmrajongók közt, de még hiphop körökben sem robbant túl nagyot. A Joe Yung Spike által rendezett film a Baton Rouge-i rapper nehézkes körülményekből való kitörését mutatja be, de sokakat inkább a 50 Cent által producerelt Black Mafia Family című sorozat premierje érdekelt, a hiphop közösség inkább arról beszélt, mint Boosie új filmjéről. Boosie utolsó elkeseredésében még Drake Insta oldalát is betalálta, hogy egy kis promóra kérje fel a rappert, mire az Instagram felfüggesztette Boosie fiókját.

Az őrlángon égő hype mellett viszont egy másik problémával is meg kell küzdenie a rappernek, méghozzá azzal, hogy sokan inkább leszedik a netről a filmet, ahelyett, hogy azt a hivatalos weboldalán megvásárolnák. Boosie egy igen nyakatekert érveléssel próbált hatni a kalózokra, szerinte az egyik legismertebb emberjogi harcos, Martin Luther King is morcos lenne, ha tudná, hogy egyesek nem fizetnek Boosie filmjéért.

“Martin Luther King ki lenne akadva most, ha látná, hogy ti anyabaszók nem támogatjátok a fekete kiválóságot azzal, hogy megveszitek a filmem, és helyette YouTube-on meg más weboldalokon streamelitek, A FEHÉR EMBERT TÉVE EZZEL GAZDAGGÁ!” – próbálkozott Boosie szimpátiát (?) generálni maga köré.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Trending