Kövess minket

Aztaa

Börtönre ítélték egy skót pilótát, aki részegen, Jägermeister üvegekkel a táskájában ment dolgozni

Megosztva

10 hónap börtönre ítéltek egy pilótát, miután ittasan érkezett szolgálatra egy skóciai repülőtérre.

A skóciai igazságszolgáltatás a héten osztott meg egy közleményt, amelyben az áll, hogy Lawrence Russell Jr. aki a 2023. júniusi incidens idején a Delta légitársaságnál dolgozott kapitányként, megkapta az ítéletét, miután bűnösnek vallotta magát. Az edinburghi bíróság szerint Russell tavaly június 16-án egyenruhában érkezett az edinburghi repülőtér poggyászterébe, ekkor a táskáját átvizsgálták. A röntgengép „elutasította” a pilóta táskáját a benne lévő folyadékok mennyisége miatt, ekkor a kézi motozás során „két üveg Jägermeister-t találtak, amelyek közül az egyik nyitva volt, és alig félig üres volt”.

Végül a 63 éves Russell azt mondta a rendőröknek, hogy előző este alkoholt fogyasztott, de „nem mostanában”, bár ezt követően megbukott a szondán. Miután egy közeli rendőrőrsre vitték, vérmintát vettek és megvizsgálták, és kiderült, hogy Russell szervezetében az alkohol mennyisége „meghaladta az előírt határértéket”.

Russell azóta alkoholizmusa miatt kezelésben részesült a skóciai igazságszolgáltatás szerint. A férfi azt szeretné, hogy miután kiengedik ismét repülhessen, állítása szerint újra repülési engedélyért fog folyamodni.

(The Scottish Sun)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés