Kövess minket

Aztaa

Budapest rendezheti szeptemberben az első World Urban Gamest

Eredetileg Los Angelesben rendezték volna.

Megosztva

Forrás:

Budapest rendezi szeptember 13. és 15. között az első World Urban Games új generációs multisport-eseményt – jelentette be hétfőn a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF).

A szervezet emlékeztetett rá, hogy az esemény megrendezése iránt csaknem 50 város érdeklődött – például Budapest mellett Barcelona, Los Angeles és Tokió -, a pályázati folyamat végére pedig az egyesült államokbeli nagyváros, illetve a magyar főváros maradt versenyben. A GAISF tavaly novemberben kezdte meg az egyeztetéseket Los Angelesszel az első, idei rendezvényről, de aztán hosszas mérlegelés után arra az álláspontra jutott, hogy „a Budapest által kínált program jobban illeszkedik a GAISF és a World Urban Games jövőképéhez„.

A szervezet azt is közölte, hogy a 2021-es esemény megrendezését is felajánlották Budapestnek. „Budapest Európa egyik legfőbb sportfővárosa lett, és többször bizonyította már, hogy alkalmas otthont adni kiváló rendezvényeknek” – írta közleményében a GAISF. 

Raffaele Chiulli, a GAISF elnöke kijelentette, hogy Budapest „tökéletes helyszíne lesz ennek az izgalmas eseménynek”, és kiemelte a magyar szakemberek elhivatottságát és elkötelezettségét a World Urban Games iránt. A World Urban Games egyfajta „fiatalos sportfesztivál a város szívében”. A kétévente sorra kerülő rendezvény programjába olyan sportágak tartoznak, mint a BMX, a görkorcsolya, a gördeszka, a 3×3 kosárlabda, a teqball és a breaktánc. A 2019-es esemény versenyprogramját még márciusban nyilvánosságra hozzák.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés