Kövess minket

Stílus

Bugyi nélkül, áttetsző harisnyában jelent meg a párizsi divathéten Kanye felesége

Megosztva

Kanye West felesége, Bianca Censori ismét tesztelte a határait annak, hogy mennyire lehet egy ruha kihívó.

Miután a Milánói Divathéten egy olyan ruhát viselt, amely jelentős betekintést nyújtott oldalról a melleire, Censori egy újabb merész megjelenéssel debütált, most a Párizsi Divathéten. Ezúttal azonban a nemi szerve volt majdnem látható. Kedden a szóban forgó eseményen egy bugyi nélküli harisnyát viselt, amit egy szőrmekabáttal párosított.

Bianca Censori meztelenkedése után felmerült, hogy akár 15 000 eurós bírságra is számíthat, mivel megsértette a francia exhibicionizmus törvényt, de mint a Dailymail kiemeli, valójában nem volt totálisan meztelen, a harisnyája alatt egy vékony, bőrszínű anyagból készült csík volt látható, amely a nemi szervéhez volt rögzítve, hogy így elkerülje az esetleges jogi következményeket. A lap hozzátette, hogy Censori ugyanazt a technikát használta, amit hollywoodi filmeknél is szoktak szexjeleneteknél.

Nem Ye felesége volt az egyetlen, aki merészre vette a Párizsi Divathetet, Olivia Wilde színésznő például melltartó nélkül jelent meg a LV divatbemutatóján.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés