Kövess minket

Bulvár

Kanye West szeretné, ha Drake nyilvánosan elnézést kérne tőle, amiért bekövette Kim Kardashian-t Instán

A beef-vonaton nincs vészfék, csak robog tovább a semmibe.

Megosztva

Forrás:

Jelentjük, Kanye West tarsolyában még az év legvégére is maradt annyi muníció, hogy a szilveszteri buli hevében Drake-re zúdítson egy kisebb Twitter lavinát, melyből sok minden ugyan nem, de annyi mindenképpen kiderült, hogy a kanadai rapper követi feleségét, Kim Kardashian-t Instagramon, és ez egyáltalán nem tetszik a családot mindennél fontosabbnak tartó Ye-nek.

Forrás:

Olyannyira nem, hogy hivatalos bocsánatkérést szeretne akar emiatt, amire viszont egyelőre nem került még sor. Sőt talán már nem is kerülhet, hiszen Kanye nem sokkal később – mire újra átjárta a béke minden pórusát – egyszerűen törölte a tweeteket, majd a szokásos, „Mindenkit szeretek” poszttal tett pontot az amúgy teljesen jelentéktelen ügy végére. Drake végül kikövette Kimet. Kanye nem először akad amúgy ki Drake-re a feleségével kapcsolatban, pár hónappal ezelőtt azt sérelmezte, hogy Drake nem cáfolja azt a pletykát, hogy az „In My Feelings” című dala Kimről szól, és le is feküdt vele.

[twitter]https://twitter.com/kanyewest/status/1079834628863680513[/twitter]
(People)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés